Infoblokk
logo logo logo

Múzeumok éjszakája

Idén már másodjára csatlakozott a Debreceni Zsidó Hitközség a Múzeumok Éjszakája országos rendezvényének helyi programjához. Aktív közösségünk nyíltsága ismét megmutatkozott az érdeklődők számára.
A szombat kimenetelének kötelezettsége miatt 22 óra előtt néhány perccel nyílt meg a Pásti utcai Ortodox Zsinagóga kapuja a nagy számban már kint várakozók előtt.
A program a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Helyőrségi Zenekara koncertjével kezdődött. A zenekar már megtisztelt bennünket tavaly a zsidó újév alkalmával. A székek mellé pótpadok is bekerültek a nézőtérre. A Pál István őrnagy által vezetett zenekar szereplését tapsorkán követte minden egyes szám után. Könnyed, de magas művészi szinten előadott darabok nagyon jól hangzottak ebben az autentikus térben a különleges zenei képzettségű zenekari tagok hangszerei segítségével. Pál István őrnagy-karmester volt a műsor moderátora, vidáman ismertette a bemutatott darabokat. Előadásukban a késő esti órákat könnyebbé tették a nem mindennapi zenedarabok, melyben fellelhetők voltak George Gershwintől , de a Deep Purpletól is ismert összeállítás. Horovitz Tamás házigazda, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte a zenekart és a nagy számban megjelent nézőket. Az izraeli turisták számára külön sor volt fenntartva.


Az egy órát meghaladó kulturális program után Heller Zsolt, a Zsidó Negyed kurátora vette át a program irányítását. Az est központjában a Tóra állt, ez volt az est meghatározó „főszereplője”. A Tóra, Mózes 5 Könyve a zsidók legrégibb írásos emlékeit őrzi, és ismerteti a zsidó nép történetét. Mint tudjuk, a Tóra tartja egyben a szétszóratásban élő zsidóságot. Heller Zsolt és Kreisler Gábor igyekeztek bepillantást nyújtani a zsidó vallásba, mely az élet minden területére kiterjed. A koncert után lehetőség volt idegenvezetéssel egybekötve a szakrális terek megtekintésére, így az Ortodox Zsinagóga (mely a koncert helyszíne volt), a Beth Hamidras (kis zsinagóga), a hajdani kóser Vágoda és a Mikve is várta a látogatókat. Nagy érdeklődés övezte a kis zsinagógában bemutatott Tórát, a Mózes öt Könyvét. Itt a valóságban is középpontban volt a Tóra, a zsinagóga közepén lévő olvasó emelvényen csodálták meg az érdeklődők ezt a kézzel írt kegytárgyat, melyről büszkén meséltünk. Az est folyamán a zsidó hitvilág, a kóserság, a mikve érdekességei mellett a látogatók betekintést nyerhettek egy napi rendszerességgel működő Beth Hamidrás (kis zsinagóga) világába is. Bepillanthattak egyidejűleg a zsidó időbe és a zsidó térbe a hitközség aktív jelenét megtapasztalva. Baráti beszélgetések, anekdoták tették személyessé az éjszakát. Számos kérdés is megválaszolásra került, ennek határt az újabb csoport érkezése szabott csak.


Az Ortodox Zsinagóga karzatán szintén a Tóra volt a középpontban. A Tóra-díszek (mutató kezek, takarók) és más zsidó tárgyi emlékek is, melyek muzeális értéknek is tekinthetők a napi használat mellett. A karzaton Torok Sándor képzőművész hagyatékként fennmaradt alkotásai is megtekinthetők voltak a zsidó tárgyú könyvritkaságok mellett. A vágoda sokat látott ősi komor, natúr falait Kocsis Csaba fotográfus munkái tették egy kicsit elviselhetőbbé.
A kor hangulatába illeszkedett be a háború előtti zsidóság életét idéző, az udvaron nonstop vetített filmfelvétel, zenei aláfestéssel.

A nagyszámú, több száz főt meghaladó közönség valamennyire belelátott a zsidó vallásba, mely része az egyetemes kultúrának. Ezt az este folyamán a katonazenészek zenei produkciója, valamint és képzőművészek munkája színesítette, kiegészítette, és sokunk számára felejthetetlenné tette.
A Zsidó Negyed, a Pásti utca 4. szám alatt szívesen várja a látogatókat munkanapokon 8 és 16 óra között.

A rendezvény képei a Facebook-on elérhetőek.

2024. április 16.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 

Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013