Infoblokk
logo logo logo

XVIII. dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Verseny Debrecenben

2016. november 6-7-én rendezte meg a XVIII. Dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Versenyt a Hitközség kultúrtermében a Debreceni Zsidó Hitközség. Támogatók voltak: a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata.


A rendezvényen részt vehetett felekezeti megkülönböztetés nélkül minden magyarországi, és határon túli magyar nyelvű vers- és prózamondó - korhatár nélkül. A verseny célja: emléket állítani Dr. Kardos Albertnek (1861-1945), akinek élete és munkássága tanárként, irodalmárként, nyelvészként Debrecenhez kötődik. A vetélkedő névadója a legelismertebb Csokonai-kutató volt. 1921-ben, az első vidéki zsidó gimnázium Kardos Albert vezetésével jött létre. A rendezők a versenyt öt kategóriában – gyermek, ifjúsági, felnőtt és szép korúak, valamint az új kategóriában, az „énekelt vers”-ben hirdették meg. Minden kategóriában a Hitközség szervező bizottsága által megadott ajánlott versek vagy prózák, valamint szabadon választott versek, vagy prózák voltak az előadás alapjai. Természetesen ezeket elsősorban zsidó szerzők műveiből állították össze. Az előadók a verseiket nagyon körültekintően választották ki.


A hangulat a két nap alatt végig kiváló volt!


Ezen a népszerű, XVIII. rendezvényen 56-en mérették meg magukat, ezzel a korábbi rekord megdőlt. Legtöbben, 21-en, a gyermek kategóriában léptek a színpadra. A magyarországi résztvevők mellett Románia számos helyiségéből (legtöbben Szatmárnémetiből) és Szlovákiából érkeztek. Debreceni, illetve a környékbeli iskolák is szép számban képviseltették magukat a szereplők között. A Huszár Gál iskola diákjai is rendszeres résztvevői a szavalóversenyeknek. Külön örömünkre szolgált, hogy a budapesti, dr. Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium 7 versenyzővel képviselte az intézményt. A gyerekeket kísérő tanárnő, Kiss Henriett - aki a MAZSIHISZ alelnöke - is szerepelt, és a kislánya is fellépett.


A szellemi táplálék mellett a Hitközségi kóser konyhája gondoskodott a kulináris élvezetekről. November 6-án este, a vacsora után pihentetőként színvonalas kultúr program következett. A Debreceni Népi Együttes táncosai nagy tapsot kiváltó műsort adtak. A közönséget is bevonták a táncházba.


A gála műsoron a versenyzők egy kicsit felszabadultabban szerepeltek. Már zenei produkciót is hallhattunk. Meglepetésként a Hitközség „ ZS- faktor” kórusa izraeli dalokkal szórakoztatta a nézőket, melyet a közönség együtt énekelt a kórussal. A gála után számos díj, külön díj és emléklap került átadásra. A taps-erősség nem ismert határokat.
A hitközségi alelnök, Dr. Feuermann László, mint a zsűri elnöke szakmai szempontból értékelte az idén a mindenidők legmagasabb színvonalát nyújtó versenyt. Jó választás volt az „énekelt vers” kategória meghirdetése. Köszönetet mondott a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak. Jövőre lenne Szabó Magda 100 éves. A centenáriumra is emlékezünk majd a 2017-es szavalóversenyen. Az írónő többször volt a zsűri elnöke.


Horovitz Tamás hitközségi elnök zárszavával fejeződött be a Dr. Kardos Albertnek emléket állító nemes szellemű rendezvény.
A zsűri, valamint a hitközség elnöke adták át a díjakat. A helyezéseken kívül mindenki könyvjutalomban, illetve oklevélben részesült.
Az „előadó művészek” többsége visszatérő és már várt szereplő volt, családtagként, öleléssel köszöntötték egymást. A meglévő barátságok megerősödtek, de újak is kötődtek a számos új versenyző által.


Viszontlátásra 2017-ben!

 

Tartalomhoz feltöltött képek

2024. április 20.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 

Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013