Infoblokk
logo logo logo

A Debreceni Zsidó Hitközség a CAMPUS-on

Az idei évben a Hitközség több országos rendezvénybe is bekapcsolódott. A sikeres Múzeumok éjszakája után most a nagyerdei Campus fesztiválra is beneveztünk idén először. A civil szervezetek sátrai között megtalálható volt a Hitközség sátra is.
Szerettük volna érzékeltetni a látogatókkal, hogy Debrecenben élő zsidó közösség van, lássák nyíltságunkat. A Hitközséget és ünnepeinket roll-up-ok segítségével mutattuk be. Imakönyveink, naponta használt kegytárgyaink segítették a vallásunkba való betekintést. Az érdeklődők elsősorban a vallásunkról alapismeretekkel rendelkező, megfogalmazott kérdéseikre választ várók voltak. Örömmel tapasztaltuk, hogy a totók kitöltésénél is komoly tajékozottságot mutattak barátaink (a képen egy totót kitöltő töri a fejét). Többen elmondták, hogy a zsidóság nem áll tőlük távol, mivel ősi zsidó gyökerekkel rendelkeznek. Az érdeklődők között egy 3 gyermekes izraeli családot is megpillantottunk, büszkén meséltünk Hitközségünkről. Közben láttunk a gyermekek kezében bennünket nem kedvelő pártfelírattal lévő labdákat, melyet a párt sátránál kapták. A család, de főleg a gyermekek nem is merték ezt a tömörülést. Pár szavas „pártismertetőnk” után a gyermekek jó messzire eldobták a labdákat. Az időjárás nem volt a legkedvezőbb, de a fesztivál légköre, és a bennünket felkeresők érdeklődése ezt szebbé tett.

 

Tartalomhoz feltöltött képek

2024. október 07.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013