A holokauszt áldozataira emlékeztünk Tamuz 10-e délelőttjén

Debrecen több pontján is emlékeztünk

76 évvel ezelőtt, 1944. június 24-én (zsidó naptár szerint Tamuz 10.) indították el az első transzport listán összeírt debreceni lakosokat a halálba vezető úton. Hagyományaink szerint hosszú éveken át a Monostorpályi úti zsidó temetőben, a Tamuz 10-hez eső legközelebbi vasárnapon gyászistentiszteletet tartottunk. Sajnos, ez a hagyomány elmarad idén a vírus miatti óvatosságból. Az idei Tamuz 10-ét, (július 2.) erre szenteltük, emlékdélelőttöt tartottunk a Debreceni Zsiró Hitközség szervezésében. A város több pontján is lerótta tiszteletét közösségünk.

Délelőtt 9 órakor találkoztunk a reggeli imádkozás után a Pásti utcai Zsinagóga holokauszt emlékfalánál. A fal 6 ezer mártír nevét őrzi, melyet Debrecen város Önkormányzata emelt, és több főiskolai pályázat alapján kiválasztott ki.
A Kreisler Gábor vezette csütörtöki megemlékezést, melyen két holokauszt túlélő, Hajdú Zoltánné Magdika és Abonyi László is részt vett. A Debreceni Zsidó Hitközség képviselője kiemelte, a felépített zsidó kultúrkör a holokauszt következtében tönkrement Debrecenben, melynek áldozataira emlékeznünk kell.
Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke elmondta, idén szeptember elején tartják meg a hagyományos gyászistentiszteletet a Monostorpályi úti zsidó temetőben, majd párhuzamot vont a vírushelyzet, valamint a holokauszt között. Arról beszélt, hogy mennyire nehezen viseltük a korlátozásokkal járó kényelmetlenségeket, miközben ezt az időszakot otthon, a családtagjainkkal tölthettük, és ennek fényében még inkább felértékelődnek a zsidóságot ért megpróbáltatások.
Az elnök elmondta, hogy nagyon nehezen kezeltük a járványhelyzetet is, így talán érezhetjük, hogy mennyire borzasztó helyzetben voltak mindazok, akik a holokauszt szörnyűségét szenvedték meg. Nagy tisztelettel kell adózzunk azoknak, akik ennek részesei voltak, visszajöttek, és továbbépítették a debreceni zsidó közösséget – hallhattuk.

Grósz Zsuzsanna, a hitközség alelnöke elmondta, hogy a gettó területe két zárt, összefüggés nélküli telektömbből lett kialakítva a szomszédos területen. A peszachi vacsorától hajtották az embereket a gettóba, ahová közel 10 ezer embert zsúfoltak össze. A beköltözésre hat napot adtak, így az emberek nem tudták értékeiket összeszedni. Idehozták a debreceni zsidókon kívül a környékbeli települések zsidóságát is. A gettó határvonalán a be nem épített helyeken a városi hatóságok magas deszkakerítést emeltek, melyeket láthattak az emlékezők a korabeli bőrönddel együtt.

Shmuel Faigen debreceni rabbi gyászimája a hatezer debreceni áldozatra emlékezett. A jelen lévők gyertyáikat a rabbival együtt gyújtották meg. A nap emlékező sétával folytatódott, melynek előkészítésében Szalai Andrea , a Hitközség kulturális és turisztikai menedzsere segített. Végigjártuk a nagygettó egy részének kerületét a Hatvan utca, s Széchenyi utca útvonalon. A közben lévő botlató köveknél megálltunk emlékezni, kavicsainkat elhelyeztük az egykori gettó területén lakó áldozatok emlékére. Közben Hajdúné Magdika próbálta felidézni gettóbeli emlékeit, igaz, ekkor még ő kisgyermek volt. A zsidó gimnázium mellett érkeztünk vissza a Pásti utcai Ortodox Zsinagógához.
Innen személygépkocsival – ellentétben a gettóból elhajtottaktól, kényelmesen mentünk s Sherly téglagyárhoz, a deportálások indulópontjához. Itt a falon lévő háromnyelvű emléktábla mellett megálltunk, amely a szörnyű náci tevékenységek színhelye volt. Az Izraelben élő magyar származású Yossi Eshed és Yossi Rivlin ügyvédek háromnyelvű emléktáblát emeltek a közelmúltban, hogy a családtagjaik által elszenvedett szörnyűségek színhelyét, annak kiindulási pontját megörökítsék az utókornak, mely jelenleg a Hajdú-Bihari Napló nyomdája. Hajdúné Magdika az általa hozott vörös rózsát elhelyezte az emléktáblához - szimbólumként. Megható volt!

Erről a szörnyű időszakról nem szabad elfelejtkezni. Emlékeznünk kell 76 év után is!

Tartalomhoz feltöltött képek