A Peszach első napjai Debrecenben
Életünk emlékezetes napjai a peszachiak, melyek sokáig megmaradnak. Sürgés-forgással járt otthon és Hitközségünkön az előkészület. Figyeltünk a chomec eltávolítására.
A Pészachot megelőző héten megtörtént a nagytakarítás a Hitközségen, minden morzsa eltűnt, melyet Shmuel Faigen rabbi vezetésével ellenőriztük pincétől a padlásig - intézményeinkben, természetesen a zsinagógákban is. Erev Pészach alkalmával (Niszan 13 – és Niszan 14 péntek) a nagy ünnep előtt 2 nappal az előkészület a csúcspontjára hágott a korábbi évekhez hasonlóan. Egy kis kenyeret eltettünk a másnapi chomec elégetésére, mely most sem maradt, mint tradíció. Jó volt látni péntek délelőtt a pászkáért érkezőket. Idén külső okok miatt kétszerre jött meg a szállítmány, de senki sem maradt macesz nélkül. Szép gesztus volt Shmuel Faigentől, és az EMIH részéről az ajándék macesz, a smire macesz, és a Haggada. Aki nem tudott személyesen eljönni érte, gondoskodtunk a házhozszállításról.
Niszan 14-én, csütörtök reggel, az imádkozás után kezdődött az első szülöttek böjtjének megváltása, melyet tanulással és a hagyományos lakomával tettünk meg. Az izraeli vendég, Dudu ha Levi, Shmuel Faigen rabbi sógora megosztotta velünk a Pészach tanulásának utolsó traktusát, mely arról szólt, hogyan kell a tanítás szerint kiválasztanunk életünk párját, mert a szépség, a gazdagság nem minden. Gyakorlatias tanítás volt, jobb volt ezt hallgatni, mint böjtölni.
Chomec eladása az internet általi lehetőséggel történt nagyon egyszerűen, Shmuel az üzletben közvetítő szerepet játszott. Reméljük, hogy a visszavásárlás is ilyen simán fog megtörténni.
11 órakor elégetésre került a chomec a Kápolnási utcai Zsinagóga udvarán. Egy vödör elegendő volt az elégetésre. A hitközség udvarán a konyháról kikerült chomec mellett az otthonról hozottaknak is volt helye a vödörben. Éliás Viktor kántor imádkozása mellett gyulladtak meg a lángok. Nem sok kovászos termék vált a tűz martalékává, ennek csak egy oka volt: a konyhánk dolgozóinak előrelátása, és a hittestvéreink takarékossága.
Idén nem volt a micve macesz sütés. A smere macesz kényelmesebb volt.
A COVID enyhülése után örömünkre az első Széder esténknek a Pásti utcai Ortodox Zsinagóga adott helyet, elegáns, autentikus környezetben. A második este szűkebb körben, a szomszédban lévő Debreceni Zsidó házban zajlott. Ezen csak kis létszámban vettek részt az izraeli diákok, számukra nem volt előírás a második széder este. Elegánsan, az ünnephez tartozó kellékekkel, virágokkal előkészített ünnepi, gyönyörűen megterített köralakú asztalok nagy fényárral várták a vendégeket, akik hallhatták felszabadulásunk történetét. Mindkét estet Shmuel Faigen rabbi vezette. A Haggadát ő olvasta fel magyarázatokkal kiegészítve. A közönséget is aktivizálta, a többségnek része volt a Haggada felolvasásában. Nem volt egyhangú, izraeliek és magyarok, nők és férfiak olvastak vegyesen. Majdnem éjfél körül zárultak a Széderek, mely méltó megemlékezése volt az egyiptomi kivonulásnak. A felolvasott Haggada magyarázataival és napjainkra is érvényes igazságokkal, aktuális tanításokkal nagyon szívhez szóló 4 kérdést tett fel a rabbi, melyek napjainkra is vonatkoznak, a jövő Pészachjaira gondolva. A Debreceni Zsidó Ház kóser konyhájának fenséges izraeli stílusú, több fogásos ételei Aron Faigen séf segítségével járultak hozzá a sikeres Széderekhez. Az ismert Pészachi és izraeli dallamok mellett újak is hallhatóak voltak a régiek mellett az izraeli diákoknak köszönhetően. Természetesen elhangzott: ……. Az afikajment most sem őrizték gondosan, könnyen prédává vált. minden asztalnál volt egy szemfüles „tolvaj”. A lényeg, az afikajmenek visszakerültek a tulajdonosokhoz. Nem kellett tenni feljelentést a Bet Din felé…
Az elbeszélés nagyon gördülékeny, és követhető volt a 150 főt is elérő széderezőknek. Első este magyar és héber nyelven folyt a ceremónia, természetesen másodikon elegendő volt a magyar. A ceremónia fázisait a levezető, és felesége Riki az aktuális lépésre utaló praktikus illusztráló táblákkal segítették a követhetőséget. A levezetőt, aki székre állt fel, minden pontról lehetett látni. A gyerekek segítették az éneklést, a kisebbek is igyekeztek a hangulatot családiassá tenni. A rabbi népes izraeli családja sem volt kezdő széderező, hallottuk a hangjukból.
Nem maradhatott el a plusz pohár bor Elijáhu próféta számára, aki minden brisz alkalmával, és Széderkor minden zsidó családhoz ellátogat…
A városunkban nem ez volt az egyetlen lehetőség, természetesen voltak otthon tartott ünnepi megemlékezések. Ami biztos, aki Pásti utcai Zsinagógában vagy a Debreceni Zsidóházban ülte körül az asztalokat, az családias, hagyománytisztelő módon, és boldog megelégedettséggel emlékezett az egyiptomi kivonulásra.
Családias hangulatú szédereink az éjszakába nyúltak, és a hagyományos köszöntéssel búcsúztunk egymástól: L'sáná há-bá'á bi-J'rusálájim – Jövő esztendőben Jeruzsálemben! Annak ellenére, hogy minden évben az ismert történetet hallhatjuk, most is felemelő érzés volt ennek a közös meghallgatása. Szeretnénk még sokáig együtt ünnepelni a Debreceni Zsidó Hitközségben a szabadság ünnepét!
A napokban félünnepeink is magasztos hangulatban zajlanak, reggel és este Git Hol Hámoed köszönés hallható Zsinagógánkban!
Ez az este Amerika volt színvonalában, de a régi tradíciót nem felejtette Shmuel Faigen, és felesége, Riki sem.
A széder esték hangulatából látjuk, hogy ez a hagyomány nem fog a feledés homályába merülni. „L'sana ha-ba'a bi-J'rushalayim” zárszó ismét elhangzott, vagyis jövőre Jeruzsálemben! Annak is nagyon örültünk, hogy együtt lehettünk!
A napi reggeli-esti imádkozások folytatódtak a félünnepen. Git Hol Hamoed-dal köszöntjük egymást a napokban.