Infoblokk
logo logo logo

A Rotary Club látogatása a debreceni hitközségnél

A Rotary a világ egyik legnagyobb létszámú és tekintélyű civil szervezete. Debrecenben is működik helyi szervezetük. Régen van kapcsolatuk a hitközségünkkel, melyet november 22-én meglátogattak.


Horovitz Tamás elnök az elöljáróság tagjai segítségével mutatta a megújult zsidó negyedet. A Pásti utcai Zsinagóga, a kóser vágoda, a régi mikve, a Kápolnás utcai Zsinagóga került megismerésre. Nagy figyelemmel kísérték az ismertetőket, nagyon jó kérdéseket tettek fel, felkészültek voltak hallgatók. A szemlélődés után következett a finom kóser vacsora, finom kóser borok kíséretében. Horovitz Tamás hitközségi elnök köszöntötte a közel 40 fős klubtagságot. László Miklós, a szervezet elnöke köszönetet mondott és elismerését fejezte ki a látottakért és a fogadtatásért. Csiszár Mihálynak, a szervezet titkárának, valamint a hitközség munkatársainak is köszönhető ez a sikeres találkozó.


Külön örömünkre szolgált, hogy nem első alkalommal jártak nálunk, sok régi ismerőst köszönthettünk soraikban. Késő estébe nyúló beszélgetéssel fejeződött be a találkozó. Az emberek közötti kapcsolat, a barátság az ő szervezetük, és a hitközség számára is fontos, ez is közös pont közöttünk.

 

2024. április 20.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013