Infoblokk
logo logo logo

A szatmárnémeti Harag György társulat előadása

A Debreceni Zsidó Őszi Kulturális Napok keretében láthattuk, hallhattuk a szatmárnémeti Harag György társulat előadását október 15-én, mely a XXIV. Dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Verseny első napjának záró eseménye volt. A szavalóversenyen résztvevők mellett több színház szerető ember is megjelent a városunkból.
A Harag György Társulat Páskándi-esttel emlékezett az író születésének 90. évfordulójára. Szatmárnémeti után a Pásti Utcai Orthodox Zsinagógába hozták el ezt a mély nyomot hagyó darabot második bemutatóként. Felolvasó estnek hirdették, de ez jóval több volt annál.


A felolvasószínházi produkcióban részletek hangzottak el Müller Pinchas názáreti főrabbi és Páskándi Géza fájdalmasan szép levelezéséből.
Egy barátság, amely Románia börtöneiben, és munkatáboraiban kezdődött, harminc éven át tartó levelezéssel folytatódott. Páskándi Géza, Kossuth díjas író és Müller Frigyes, alias Pinchas Müller rabbi "beszélgetése" páratlanul szép, bölcs, emberi. Vallomások a hitről, lélekről, művészetről, szeretetről, megbocsátásról és más örökérvényű gondolatokról, melyek életünket átszövik, szárnyat bontanak és egy élhetőbb világ felé röpítenek...Talán!" - Ezek - Szugyiczky István szerkesztő-rendező gondolatai a darabról.
A produkció szereplői voltak: Kovács Éva (Poór Lili díjas), Rappert-Vencz Gábor (Kovács György díjas), Frumen Gergő és Gaál Gyula.

A délelőtti színvonalas szatmárnémeti szavalók mellett a helyi színtársulat is lenyűgözött bennünket.
Kellemes de, szomorú kulturális program volt az estén. Reméljük, hogy sikerrel mutatják be más közösségekben is.

 

Fotók: Miskolczi János

 

Tartalomhoz feltöltött képek

2025. február 13.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013