Infoblokk
logo logo logo

Chanuka fényei Debrecenben, 5779-ben

Chanuka fényei ragyogták be a hetünket Debrecenben. December 2-án, (kiszlev 24) vasárnap gyújtottuk meg közösen az első hanukai lángot, majd a többi lángot minden este hagyományos imák és dallamok mellett a Bet Hamidrasban.

Az utolsó gyertya meggyújtása Hitközségünkön idén is emlékezetes volt december 9-én (Tevet 1) a Pásti utcai Ortodox Zsinagógában. A teljesen megtöltött autentikus térben barátaink és a környező közösségek tagja is velünk ünnepeltek.
A gyülekező közönség a Queen együttes ismert dalaira komponált hanukai zenés film bejátszásokat nézhetett, amíg a férfiak a Bet Hamidrasban minchat imádkoztak. Érdekesség, hogy a filmet a debreceni származású, Amerikában élő Lefkovits Zoli juttatta el hozzánk, akinek az unokája is énekel az Acapella kórusban a klippen. Ezt a műsort idén élőben is megcsodálta közönség a Fehér Házban rendezett Hanuka ünnepségen.
A gyertyagyújtásra a holokauszt túlélők és a Nőegylet aktív tagjait kérték fel. Éliás Viktor kántor és a „Zs”-faktor kórusunkkal szólaltak meg az ismert dallamok, melyet Grósz Zsuzsa zongorán kísért. A közönséget is ő, a DZSH alelnöke köszöntötte, részletesen ismertette az ünnep történelmi hátterét, a nyolc napon át égő mécses csodáját és ünnepi szokásainkat.
A sátoros ünnepi programon már kiderült, hogy a közönség szeret játszani, és közben tanulni. Ezt a szórakozási módszert folytattuk.
A közönség 5 csapatban (Makabeus, Haorim, Latkez, Juda Makkabi, Makkabeus) mérette meg magát 3 feladat csoporttal: Hanukai Totó, Híres zsidók ismert találmányait kellett azonosítani. A harmadaik egy kreatív feladat volt, Hanukához kapcsolódó, és jidis szavakból kellett egy humoros történetet megfogalmazni. A totó kitöltése nem volt nehéz azoknak, akik a köszöntő szavaira alaposan figyeltek. A csapatok ügyesen felosztották egymás között a feladatokat. Érezték, hogy a munkamegosztás hoz sikert. A játékot összeállító Kreisler Gábor, és a hitközségi programok konferansziéja, a humoráról jól ismert Fehér Tamás volt. Pataki Márta és Grósz Zsuzsa folyamatosan értékelte az írásbeli válaszokat. Stílszerűen a pontok hanukai lángot jelentettek az eredmény kijelzőn. A humoros történeteket a csapatkapitányok adták elő, melyeket a közönség kitörő nevetéssel és tapssal is értékelt. Ez utóbbi erőssége hatalmas amplitúdójú volt mind az öt esetben, így mindenkinek a maximális 3 lángot jelöltük a táblán. A játéknak ezzel nem volt vége, trendelis kaszinó következett. Az erre alkalomra készült óriás trendeli állította be a végső eredményt, így előfordult, hogy az összegyűjtött pontok megcsappantak, de volt olyan csapat is, amelynek megduplázódott. Játszva tanultunk. Legtöbb lángot, 20-at a Latkez csapat gyújtott a képzeletbeli táblán lévő gyertyatartón, így még plusz 12 láng égett. A többi csapat között szinte holtverseny alakult ki. A győzteseket finom kóser borral jutalmaztuk. Fair play díjat is kiadhattunk volna, ugyanis a győztesek megkínálták a többi csapat résztvevőit is. Ezután már a hanukai főműsor jó hangulatban kezdődött, a Miskolc Klezmer Band-et élvezhettük. Hitközségünkön ezen az estén lépett fel először ez a 6-tagú együttes, de biztosan nem utoljára! A klezmer és jidis dalokat sajátos feldolgozásban hallhattuk. Az együttes vezetője, Szurasenkó Dániel éneklésével és furulya játékával elbűvölte a közönséget. A nézők énekléssel, és csörgődobbal segítették a zenekar munkáját. A jó hangulat közös táncba torkollott, a sorok kígyóztak korra és nemre való tekintet nélkül. A kicsik szórakozásáról gyermeksarok gondoskodott.
A kóser konyhánk által készített ízletes hanukai fánk sem maradhatott el. Mindannyian „megdolgoztunk” érte.

A hitközségi programmal nem lett vége a fény ünnepének, még egy örömteli meghívásnak tehettünk eleget, még egy zenés gyertyagyújtásnak lehettünk részesei. Az EMIH az izraeli diákoknak, a hitközség tagjainak, a város lakóinak zenés gyertyagyújtást rendezett a belvárosában, a Bajcsy-Zsilinszky és Piac utca sarkán. Ezen részt vett Köves Slomó EMIH vezető rabbi, valamint Shmuel Faigen, a Debrecenben tanuló izraeli diákok rabbija is. Megtisztelte a közös ünnepet, gyertyát gyújtott és köszöntötte a megjelenteket Komolay Szabolcs alpolgármester, Dr. Barta Elek, a Debreceni egyetem rektor helyettese, Prof. Dr. Hunyadi László, Izrael államának tiszteletbeli konzulja, Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke is.

Az ünneplést izraeli zene kísérte, - melyet az izraeli DJ Majmon szolgáltatott - és tánccal folytatódott. A járókelőknek fánkkal kedveskedtek a szervezők. A hideg elviselését forró tea segítette. A délutáni hitközségi köszöntőben, és itt is megfogalmazódott egy közös gondolat: A naponta meggyújtandó gyertyák száma minden este eggyel több, ezek előremutató lángok, mert „szent dolgokban mindig csak növekedni szabad”, tevékenységünkkel mindig az előrelépésen kell gondolkodni. A hanukai lángok beilleszkedtek a város ünnepi fényébe és a közelben meggyújtott adventi fényhez.
A tartalmas, vidám estébe nyúló délután felidéztük a makkabeusok győzelmét. A hanukai csodára való emlékezésnek közösségünkben a városunkban, közösségünkben hagyományai vannak, hiszünk a csodákban, sokáig együtt emlékezünk!

 

Tartalomhoz feltöltött képek

2024. október 07.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013