Infoblokk
logo logo logo

Debreceni Sábesz Brassóban

Július 1-3 között a Debreceni Zsidó Hitközség tagjai a Brassói Zsidó Hitközség meghívására Brassóba látogattunk, egy közös Szombatra. A találkozó többszöri szíves invitálás, majd hosszas előkészület után jött létre.


A vendéglátók nagy szeretettel és odafigyeléssel fogadtak bennünket. A péntek délutáni megérkezést követően foglaltuk el szállásunkat Brassó óvárosának központjában, a patinás „Korona” szállodában. Itt mindenki megkapta a hitközség ajándékát: frissítő uzsonnát, a brassói közösségről szóló könyvet, a város térképét. Némi pihenés, felfrissülés után rövid városnéző sétán vettünk részt, majd Minchára és Kabalat Sabatra indultunk a csodálatos „Bét Israel” zsinagógába, ahol a brassói közösség tagjai üdvözöltek bennünket. A mór stílusú, háromhajós épület 1899-1901 között épült, Baumhorn Lipót tervei alapján. Festett ólomüveg ablakai egy-egy izraeli város címerét ábrázolják.
A Péntek esti Istentisztelet Floroianu Dan előimádkozó és Adler József kántor vezetésével zajlott. Róth Tibor, a brassói közösség elnöke tartott tanítást a hetiszakaszhoz kapcsolódóan. A vacsora alatt Horovitz Tamás, a DZSH elnöke mondott köszöntőt, majd bemutatta a debreceni hitközséget.


A Szombat reggeli Sákritot követően részt vettünk a kidduson, majd rövid ismertetőt kaptunk a brassói hitközségről. Következett a szombati ebéd, délután Minchá ima, majd Szeudat slisit és Dvár Torá. Ezt követően kerek-asztal beszélgetés volt a hitközségek életéről, mindennapjairól, aktuális témáiról.
A Hávdálá után a brassói közösség Yahad nevű kórusa adott felejthetetlen koncertet. Az este díszvacsorával zárult.
Vasárnap reggel az imát követően a libegővel felemelkedtünk a város fölé, ahonnan csodálatos kilátásban gyönyörködhettünk, majd ellátogattunk a híresen hírhedt „Drakula kastélyba”. A búcsúebédet követően számtalan új élménnyel, kellemes benyomásokkal gazdagodva hazafelé vettük utunkat.
A három nap alatt ellátásunkat a brassói hitközség „Salom” kóser vendéglője biztosította.


Köszönjük vendéglátóinknak a felejthetetlen hétvégét, Róth Tibor és felesége, Róth Vera szerető gondoskodását, mellyel körülvettek minket.

 

2025. február 13.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013