Infoblokk
logo logo logo

Fergeteges “Lag Baomer” Debrecenben

A járvány huszonnégyezer áldozatára a pészach és sávuot közötti gyásszal emlékezünk. A gyász Lág báomerkor, az ómer számlálás harmincharmadik napján szünetelt. Ezen a napon megszűnt a járvány, ezért ünnepet tartottunk Debrecenben a mincha után. A megjelent hittestvéreinkkel örömtüzet gyújtottunk. Lág báomerkor az ómer számlálás gyászos napjait nálunk is a tánc és az ének váltotta fel.

Tavaly nem tudtunk közösségben ünnepelni, korábban is egyszerűbb tradicionális megemlékezéseink voltak. Ez egy minden korábbit felülmúló Lág báomer volt 5782-ben. Lág báomer operatív lebonyolítása Shmuel Faigen rabbinkat és feleségét, Rikit dicséri. Próbálták hozzánk elhozni az ilyenkor szokásos izraeli hangulatot. Figyeltek, hogy a kis gyermekeknek és az idősebbeknek, közük holokauszt túlélőknek, egyaránt felszabadult estéjük legyen. A zsidó központ szakácsai bűvölték a grillsütőket, a kemény munka eredménye a finomabbnál finomabb különféle sültek voltak. A köretek, és a saláták is Izraelt idézték számunkra. Elegáns környezetben jól esett elfogyasztani. Kívánság szerint üdítővel és sörrel sikerült leöblíteni a finom falatokat. A légvárat, melyet a hitközség állíttatott be, az égig emelkedett. A gyermekek kihasználták legtöbbünk örömére. Nem feledkeztünk el még egy örömteli aktusról sem. A vendégek köszöntötték a 2 éves születésnapját ünneplő Ari Zev Faigent. Az ajándék-halomban lévő kocsik átvétele nem kis munka volt. Az asztalon a kocsit ábrázoló csokitorta a kettes szájegyével is az ünnepeltnek szólt. A hitközség hangfalai, erősítői már ezt a szereplési lehetőséget várták, most kiélhették magukat, az izraeli dalok dübörögtek a hitközség hangszóróiból. A diákok népes csapata, valamint Horovitz Tamás a hitközség elnöke és a helyi hitközségi tagok élvezhették az ételeket, italokat és a zenét. Ferber György, a Nyíregyházi Hitközség elnöke is velünk volt. Ő is csodálattal vett részt a közös, fergeteges programunkon. Nem lett volna vége este 10 órakor, ha nem lenne a csendrendelet a városban. A reflektorok nappali fényt kölcsönöztek az egész udvarnak. A vattacukrot nem csak a gyermekek ízlelték meg, felnőttek is megkóstolták, gyermekkorukat idézve…
Shmuel Faigen tartott egy drósét az ünnep jelentőségéről. Aztán a Pásti Utcai Orthodox Zsinagóga udvarán a lángok a hordóból az égbe szökkentek. Fényt gyújtottak a lelkekben is. Az ilyenkor szokásos nyílvessző elmaradt, balesetvédelmi okokból. A tánc a tűz körül valósult meg, korosztálytól függetlenül.


A világ láthatta, hogy Debrecenben e napon a lángok az égig érnek, fényt adva annak. Sikeres volt rabbink ötlete a hitközségi háttérrel, ezt a vidám, elismerő arcok jelezték.
A fény, a ragyogás a ropogó máglya világította be az udvart, a lelkeket! Örömben emlékeztünk!

 

 

2025. február 13.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013