Infoblokk
logo logo logo

Hanuka utolsó napján nyilvános gyertyagyújtás a Főtéren

Hanuka nyolcadik napján Debrecenben is megtartottuk a nyilvános gyertyagyújtást a Bajcsy-Zsilinszky és Piac utcák sarkán. Ez már városi rendezvénynek bizonyul. A járókelőknek teljesen normális, hogy ezen helyen végig a Hanuka alatt, a fény ünnepén ott állt az elektromos hanukia.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Debreceni Zsidó Hitközség fényt gyújtott Debrecenben, a Bajcsy- Zsilinszky és Piac utcák kereszteződésében felállított hanukián december 5-én, Tevet 1-én.
A COVID-19 járvány helyzetét mérlegelve, legfőképp egészségünk védelme érdekében, úgy döntött Hitközségünk, hogy az eredetileg a Pásti utcai Zsinagógába tervezett Hanuka ünnepséget nem tartja meg. Így különösen nagy szerepe volt a nyilvános ünneplésnek a főutcán, melyre tavaly nem volt lehetőség.
A színpad kiemelkedett az utca forgatagából. Köves Slomó, az EMIH Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija vezette a programot.
Előszőr a köszöntő szavakat Puskás István, kulturális alpolgármester mondta el: Az advent második gyertyája a reménység gyertyája, de egyben a zsidóságra emlékeztető gyertya is. A vallások kapcsolatára utalva, stílszerűen az adventi gyertyagyújtásról érkezett hozzánk.
- Örömünkre szolgál, hogy a közösség városunk aktív része. Ezt a mai ünnep is megmutatta, hiszen más felekezetű debreceniek is megállnak a hanuka- gyertya előtt – fogalmazott Puskás István. - Ez ugyanis a zsidóság számára ugyanúgy a remény ünnepe, mint ahogyan az advent a keresztényeknek. A Hanuka ünnepében a csoda mellett ott van a remény is, a jóra ugyanis várni kell. Tehát reménykedünk, és a jó talán épp egy csodaként bukkan fel az életünkben – mondta.

Köves Slomó, az EMIH Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija elmondta: mindannyiunk mögött ott van közel két év, ami az egész világot és a mi életünket is megváltoztatta.
- Fantasztikus érzés, hogy újra itt tudunk lenni, és szabadon tudjuk ünnepelni a Hanukát – mutatott rá a vezető rabbi. Debrecenben is hosszú évek óta megrendezik a hanuka-gyertya gyújtását, mindig nagyszerű hangulatban.
„Egy kis láng is sokáig ég, kifejezi, hogy a jó cselekedeteknek nagy ereje van. Kis fény is tud nagy sötétséget elűzni”, fogalmazott Köves Slomo. A nehézségek felismerése, illetve az azokkal való szembeszállás lesz az, ami elhozza a csodát, és felülemelkedhetünk – hozzátéve: az elmúlt másfél-két év után erre igen nagy szükség van.
Kijelentette, hogy az elmúlt években nagy lendületet kapott a közösségi élet Debrecenben. Hamarosan új zsidó közösségi ház fog megnyílni a városban, benne egy kóser étteremmel.


Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke idézte a jól ismert szlogent, mely szerint jó zsidónak lenni Debrecenben. – Ez nem frázis, hanem a valóság. A debreceni polgárokkal együtt tudunk ünnepelni, ami hatalmas örömöt jelent számomra – hangsúlyozta a Hitközségünk elnöke.
Faigen Sámuel, Debrecen rabbija, szintén elismerően beszélt a városról. Ebben a gyönyörű városban a főtéren tudjuk meggyújtani a hanukai lángot, ami azt gondolom, hatalmas dolog – emelte ki. Számos izraeli diák is ott volt a jó hangulatban, számukra ivrit nyelvű fordítás is történt.

 

 

A köszöntőt mondottak mellett Köves Slomó szólította gyertyagyújtásra a hittestvéreket, mely nagy koved volt. Idén a résztvevők a kapott kék hanukai sálat büszkén viselték.

A program kötetlen zsidó vallási táncokkal folytatódott, természetesen külön a nők és férfiak. A vidámság nem ismert határokat. A Pestről érkezett bocherek adták az alaphangulatot, a gépről érkezett izraeli zene pedig a talpalávalót.
A Semes pékség és a hitközség fánkjai hamar elfogytak. Pótlásul érkezett a latkesz, központban az olaj volt, az esti vidámság mellett. Igaz, nem volt nagy hideg, de a meleg tea mindenkinek jól esett.
A Hanuka 8. napja emlékezetes lesz hittestvéreinknek, és a város lakóinak egyaránt.

Még égnek a lelkekben a Hanuka lángjai Debrecenben, erőt adnak tovább fennmarásunkhoz.

 

2022. január 21.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013