Infoblokk
logo logo logo

Hitközségi Tanoda Debrecenben – egy projekt életképei

Lezárult a Debreceni Zsidó Hitközség Európai Uniós támogatásból megvalósuló projektje

A Hitközség vallási és közösségépítő tevékenysége mellett, fontosnak tartja az oktatás, művészet és más karitatív programokban való részvételét és megvalósítását. Ez a törekvés öltött testet a -3.3.9.A-12/2-2012-0052 Debreceni Hitközségi Tanoda - Tanoda programok a Debreceni Zsidó Hitközségnél című 2014. március 01-jétől 2015. október 31-ig tartó pályázat megvalósításában. A projekt célja volt a hátrányos helyzetű, általános iskolás fiatalok, köztük a roma fiatalok iskolai lemorzsolódásának csökkentése-megelőzése. A diákok továbbtanulási mutatóinak javítása személyre szabott, diák-központú komplex oktatási-nevelési program megvalósításán keresztül. Kiemelt cél volt, hogy a diákok iskolai osztályzatai javuljanak, érezhető módon növekedjen tanulási és általános motivációs szintjük.
Elvárás volt a tantárgyi fejlődésen túl az általános készség és képesség szint javítása, személyiségfejlesztés és a gyerekek önbizalmának, öntudatának, identitásának erősítése is.
A programba 30, zömében hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű – köztük roma – felső tagozatos általános iskolás gyermek került bevonásra, a Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, illetve a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóiból.
Összetartó remek kis közösség formálódott, köszönhetően a szakmai megvalósítók munkájának és lelkesedésének. A program sikerét elősegítette az a szerteágazó partneri hálózat, mely a két közoktatási intézmény vezetése és a gyermekeket tanító pedagógusok támogatása mellett, a Klebersberg Intézményfenntartó Központtal, más – a településen és környékén működő – Tanodákkal való együttműködésben testesült meg. Az egyházak közötti együttműködés eredményeként a Széchenyi-kerti Református Egyházközség rendelkezésünkre bocsátotta közösségi létesítményét, így egy minden igényt kielégítő – a kompetenciafejlesztés mellett a szabadidő hasznos eltöltését, a játék lehetőségét is szolgáló – közösségi tér állt rendelkezésre a tanodai foglalkozások megtartására.
A napi foglalkozások mellett szerveztek kirándulásokat: voltak a gyerekek Lillafüreden, Biharkeresztesen, Szegeden, táboroztak Nyíregyházán. Meghatározó élmény volt a LEGO-gyárban tett látogatás és a derecskei „Esély-nap”. Számos alkalommal került megszervezésre családi nap, ahol vendégül látták a szülőket és az együttműködő partnereket.
A projektben vállalt indikátorok teljesültek, a tanodába járó gyerekek mindegyikénél mérhető javulás történt, mely a fejlesztendő kompetencia területek mellett a tantárgyi iskolai osztályzatok javulásán is tetten érhető. Beszédes adat, hogy 11 tanuló bukott félévkor valamilyen tárgyból (volt, aki több tárgyból), az év végi osztályzatok alapján mindössze 4 diákunk pótvizsga felkészítését kellett elvégezni egy-egy tárgyból, akik mindannyian sikeres pótvizsgát tettek. Az eredmények mérésére a projekt indulásakor és végén ki- és bemeneti mérést végeztek a szakemberek, melynek eredményét kiértékelve megállapítható a kompetenciafejlesztés sikere.

Ahogyan az a program záró rendezvényén is elhangzott, a folytatásra igény van mind az iskolák, mind a tanulók és szülők részéről.

Most a Tanoda bezárja kapuit, de a megvalósítók reményei szerint sikeres új pályázat eredményeként a közeljövőben ismét gyerekzsivaj töltheti meg a debreceni Szent István teret

 

2023. október 02.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013