Infoblokk
logo logo logo

Holokauszt emléknapja Debrecenben

A magyar kormányzat 2000-ben határozott arról, hogy április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen. Az első ilyen megemlékezést 2001-ben tartották.
1944-ben a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai ezen a napon kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását a korabeli Magyarország kárpátaljai területén.
Korábban a diákokkal együtt hitközségünk kultúrtermében és a városunkból elhurcolt 6000 áldozat nevét megörökítő Holokauszt emlékfal előtt emlékeztünk.
Idén a járványügyi helyzetre való tekintettel ez elmaradt. Az iskolák figyelmét felhívtuk „Akik lelke megmaradt a hitben” című filmre, ahol a Debrecenben élő, illetve a városunkból elszármazott hittestvérek emlékeznek a borzalmakra. Az iskoláknak kérésükre emlékező anyagot állítottunk össze.
A város vezetői is emlékeztek az akkori borzalmakra. Dr Széles Diana Debrecen Város alpolgármesternőjének közösségi oldalán olvashattuk:
„Az ő emléküknek adózunk ezen a napon, és debreceniként pedig adózunk annak a 6000 zsidó áldozat emlékének, akik városunk polgárai voltak és életüket vesztették a SOAH következtében.
Számos debreceni zsidó polgár nevét lehetne említeni, akik Debrecen város fejlődéséért maradandót alkottak, vagy akik itt éltek közöttünk és dolgoztak városunk jövőjéért debreceniként, magyarként és zsidóként.”

A falnál lerótták tiszteletüket politikusaink.

Dr. Puskás István, Debrecen Város alpolgármestere az emléknap reggelén meggyújtotta az emlékezés gyertyáját, elhelyezte az ilyenkor szokásos kavicsot.

Kósa Lajos, országgyűlési képviselő, FIDESZ ügyvezető alelnöke délután látogatta meg a Zsidó Negyedet. Megnézte zsinagógáinkat. Az ő polgármestersége alatt készült el a holokauszt emlékfal. Elhelyezte az általa hozott kavicsot a falnál.

Mártírjaink nyugodjanak békében!

 

 

 

2024. október 07.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013