Kulturális Örökség Napja a Debreceni Zsidó Hitközségen
Hitközségünk 2017-ben is csatlakozott a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozatához. Idén e rendezvénysorozatnak Debrecen volt a házigazdája.
A Kulturális Örökség Napjai keretében idén összesen 23 debreceni helyszín volt látogatható – köztük a Zsidó Negyedünk is. Szeptember 15-én péntek délután elsősorban a városvédők nézték meg épületeinket, majd 17-én, vasárnap ismét népes csoportokat köszönthettünk.
Az idegenvezetéseket Hajdúné Zoltánné, Stern Ervinné, Fülöp Judit, Grósz Zsuzsa segítségével Kreisler Gábor végezte. A vallási intézményeink bemutatása mellett az érdeklődők a zsidó vallásba, a hitéleti szokásokba is bepillantottak. A feltett kérdéseikből láthattuk, hogy ezek a ’nyílt napok” nagyon hasznosak mindenkinek.
A nyitott zsinagóga program jó kezdeményezésnek bizonyult, érdemes folytatnunk!