Infoblokk
logo logo logo

Moshe Weiszberger rabbi előadása, tanítása a debreceni Bet Hamidrashban

November 20-án (szerda - Chesvan 22) délután, a mincha és maariv után 17 órától a nagy tiszteletnek örvendő Moshe Weiszberger, budapesti ortodox főrabbi tanítását hallhattuk az egykori Talmud Tóra színhelyén, a Bet Hamidrashban, felidézve az akkori tanításokat. A hitközség nagyszámú férfi és nőtagjai, a nyíregyházi hittestvérek mellett a főrabbi úr népes családja is megtisztelt bennünket.
Az Izraelben élő főrabbi a Szabolcs megyei Kölcséről származik, de vannak hajdúhadházi gyökerei is. Magyarul tartotta a tanítást napjaink aktuális kérdéséről:
„Zsidó generációk fenntartása és folytatása” címmel.

Először is a minjen fontosságáról hallhattunk. Városról a zsidóság szempontjából akkor beszélhetünk, ha 10 ember együtt imádkozik reggel és este. Egy nagyváros megítélésében nagyon fontos ez a tény, különösen az ország második legnagyobb városában, Debrecenben.
Egy nagy rabbi több száz éve azt írta, hogy a zsidóság fennmaradásának feltételei a minjenben való imádkozás, a napi tfilin használata, a szombat megtartása! Ez nagyobb csoda, mint az egyiptomi kivonulás.
A főrabbi úr egy kis történelmi áttekintést adott. 1500 évvel ezelőtt jöttek be őseink hosszú vándorlások után. Ez a mozgás jellemző volt az egész világon. Nem tudjuk végig vezetni az országhoz kapcsolódó származásunkat, de egyetlen nép vagyunk, akiknek bizonyítéka van arra, hogy tudjuk zsidó származásunkat, és azt, hogy az 1. és 2. Szentély idejében már éltünk. Megmaradtunk napjainkig a száműzetés, és sok minden bennünket ért csapás ellenére. Minden csodának van alapja. Nem sok népet ért ennyi megpróbáltatás. Hogy történt a csoda?
Egy nagy rabbi 1000 évvel ezelőtt Rabénú Szavje Gavon már leírta: A mi népünk nem lenne nép, csak a Tóra segítségével. A mi népünk csak a Tórájával nép. A Tóra parancsolatai alapján, és e szerint létezünk. Más népeknél nincs ilyen meghatározó, befolyásoló jelenség.
A Szinaj hegyen kaptuk a Tórát, annak 613 parancsolatát, többek között benne a szombat megtartásának micváját, a tfilin napi felvételét, és más fontos törvényeket. Ezek megtartása tartja össze a zsidóságot. Az is előírás, hogy zsidó csak zsidóval házasodhat. Ha ez nem így történik, nincs biztosítva a gyerekek zsidó-identitása. Nagyon fontos továbbadni a kapott vallási örökségünket generációkon keresztül, így maradhatunk fenn. Nem szabad keveredni. A vallásunkba betértek akkor számítanak a közösségünk tagjainak, ha teljes jogú, szívből jövő őszinte zsidó életet élnek. Nem elegendő, ha azt mondjuk, hogy zsidók vagyunk, úgy is kell élnünk. Így maradhatunk meg, mint zsidó nép.
Van, aki nem tudja, vagy nem akarja tudni a szabályokat. Van, aki nem tartja a szombatot, nem veszi fel a tfilint, pedig ezek alapvető részei vallásunknak. Ha a zsidó bűnözik, akkor is zsidó marad. A Messiás nem tud addig megérkezni, amíg bűnözünk. Tegyünk azért, hogy minél hamarább jöjjön el a Messiás. Vallásunk vigyáz a népére! Hiszen ha betartjuk a Tóra parancsolatait, a Tóra is megtart bennünket.
Más népekkel is jóban kell lennünk. Nem szabad gyűlölni a másikat. Más népre nem szabad rosszat mondani. Az uralkodókért is mindig imádkoztak elődeink, és tiszteletben tartották őket.

Ezek voltak a fő gondolatok, ami a hitéletünk fenntartásához fontosak. El kell gondolkodni az
elhangzottakról fennmaradásunk érdekében!

Közös énekléssel, tánccal fejeződött be a tanítás. Főrabbi úr válaszolt a felmerült kérdésekre.

Ezután a főrabbi úr hosszasan elidőzött a Zsidó Negyedünkben családjával. A nagy
zsinagógában lévő könyveket sokáig olvasgatta. A késő estébe nyúló „túra” a vágoda megtekintésével fejeződött be. A fiatalok számára kuriózumot jelentett.
Közösségünk szellemileg feltöltődve tért haza a zsinagógából. Reméljük, hogy a szívek is megértették a szavakat, és követjük azokat.

 

2023. október 02.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013