Nem mindennapi “Lag baomer” Debrecenben
A rabbi Akiva taítványait sújtó járvány huszonnégyezer áldozatára, a Pészach és Sávuot közötti gyász szüneteltetésére emlékezünk Debrecenben. A gyász Lág báomerkor, az ómer számlálás harmincharmadik napján szünetelt. A megjelent hittestvéreinkkel közösen örömtüzet gyújtottunk. Lág báomerkor az ómer számlálás gyászos napjait nálunk is a tánc és az ének váltotta fel a közelmúltban átadott Krausz Vilmos térről belépve. Most már a hagyománynak tekinthető összejövetel napja egybe esett a gyermeknappal, valamint Ari Faigen születésnapjával ezen a verőfényes nyárelőn.
Ez egy minden korábbit felülmúló Lág báomer volt 5784-ben. Lág báomer operatív lebonyolítása Shmuel Faigen rabbinkat és feleségét, Rikit dicséri. Próbálták hozzánk elhozni az ilyenkor szokásos izraeli hangulatot. Figyeltek, hogy a kis gyermekeknek és az idősebbeknek, köztük holokauszt túlélőknek, egyaránt felszabadult estéjük legyen. A Hamsza étterem szakácsai folyamatosan működtették a grillsütőket, a kemény munka eredménye a finomabbnál finomabb különféle sültek voltak. A köretek, és a saláták is Izraelt idézték számunkra. Elegáns környezetben jól esett elfogyasztani. Kívánság szerint üdítővel és sörrel sikerült leöblíteni a finom falatokat. A légvárat, melyet a hitközség állíttatott be, az égig emelkedett. A gyermekek kihasználták legtöbbünk örömére. Nem feledkeztünk el még egy örömteli aktusról sem. A vendégek köszöntötték a 4 éves születésnapját ünneplő Ari Zev Faigent. Felidéztük a múlt évi hajvágást. Az ajándékok sem maradtak, az autók tesztelése, beüzemelése is megtörtént. A hitközség hangfalai, erősítői már ezt a szereplési lehetőséget várták, most kiélhették magukat, az izraeli dalok dübörögtek a hitközség hangszóróiból. Meni Faigen hangját is megcsodálhattuk, aki mikrofonnal a kezében már szakavatott előadóként énekelte az izraeli dalokat fantasztikus ritmusérzékkel, és tisztán! A diákok népes csapata, a helyi hitközségi tagok együtt élvezhették az ételeket, italokat és a zenét. A vattacukrot nem csak a gyermekek ízlelték meg, felnőttek is megkóstolták, gyermekkorukat idézve…
Shmuel Faigen tartott egy drósét az ünnep jelentőségéről. Aztán a Pásti Utcai Orthodox Zsinagóga udvarán a lángok a hordóból az égbe csaptak. Fényt gyújtottak a lelkekben is. Az ilyenkor szokásos nyílvessző elmaradt, balesetvédelmi okokból. A tánc a tűz körül valósult meg, korosztálytól függetlenül.
Megszoktuk, a Faigen család valamilyen attraktív programot is szervez részünkre. Most egy 18 képből álló puzzle kifestése volt a feladat a zsinagógában- kicsik és nagyok élvezettel festették az előrajzolt részeket festékkel. Az udvaron csodálhattuk az egységet szimbolizáló óriási képet. A közös munka sikert hozott. Büszkén mutatjuk a ”Lagbaomeri” alkotást. Ez is bátorítást ad Izrael népének és a mi zsidóságunknak is.
A világ láthatta, hogy Debrecenben e napon a lángok az égig érnek, fényt adva annak. Sikeres volt rabbink ötlete a hitközségi háttérrel, ezt a vidám, elismerő arcok jelezték.
A fény, a ragyogás a ropogó máglya világította be az udvart, a lelkeket! Örömben emlékeztünk!
Vidám hangulatban imádkoztuk a Minchát és a Márivot, nem megfeledkezve izraeli testvéreiről…
Sok ilyen örömteli eseményt a Faigen családnak és a debreceni közösségnek!