Infoblokk
logo logo logo

Nyitott délután a Debreceni Zsidónegyedben

Válogatás a 100 éves Építészeti Archívum anyagából

Mint beszámoltunk a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara, a Debreceni Zsidó Hitközség, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében a Közös múltunk nyomában – Válogatás a 100 éves Építészeti Archívum anyagából című helytörténeti kiállítás nyílt meg a Pásti utcai Zsidónegyedben június 24-én.
Négy alkalommal adnak lehetőséget a kiállítás szervezői előadások keretében a kiállítás megismerésére.

Az első alkalommal június 30-án, csütörtökön, az egykori cívisházak tárgyi emlékeit maga az egyik lelkes gyűjtő, Dr. Horváth Péter szólaltatta meg egy tárlatvezetés alkalmával.
Közös múltunk nyomában - című kiállítás a Zsidónegyedben, három helyszínen kapott teret: a Pásti Utcai Orthodox Zsinagógában, a jelenleg muzeális jelleggel működő baromfi Vágodában, és az egykori rituális fürdőben, azaz a Mikvében. A múltról, a szokásokról, Kreisler Gábor, a hitközség részéről mesélt a látogatóknak. Szakrális tárgyak mellett érdekes történeteket villantott fel a Zsidó Negyed életéről, az egykori Vágoda közösségteremtő funkciójáról, a Mikve, a rituális fürdő használatáról, a szombatok varázslatos hangulatáról, a második világháború előtti pezsgő zsidó jelenlétről.
Ami eltűnt, már nem lehet visszahozni, de fel lehet idézni, s erre az építészetben is van példa – tudtuk meg ezt már Dr. Horváth Pétertől. Szemléletes, humoros előadás keretében ismertük meg a „kincs vadászat” folyamatát.
A Deák téri zsinagógát ugyan lebontották, számos eleme mégis fellelhető a városban, csak nyitott szemmel kell járni. Így vette észre, hogy a zsinagóga kerítése „beépült” egy ház udvarába. Egy kicsit törötten, rozsdásan került kiállításra a csodálatos Deák Ferenc utcai zsinagóga kerítése, tervrajzokkal és képekkel együtt.
A Vágoda kiállítási darabjainak fő érdekessége - belépve viszont egy komplett oromzat, ami az egykori Böszörményi út 16. szám alatti présházhoz tartozott.
A Mikvében, cívisházak padlásairól is előkerült értékes holmikat láthattunk. Van itt az egykori Angol Királynő Szállóból származó sörösüveg, egy, a Gambrinus közből, aminek a száját egy karddal nyesték le a nagy buli hevében, s egy humoros, „kábé 0,45 liter jelzésű” üvegcse is bekerült a helytörténész gyűjteményébe. Elsősorban zsidó serfőzdék töltötték ezekbe a nedüt. Látható a névbélyeggel ellátott téglagyűjtemények sokasága, amelyek szinte beszélni tudnak.


A Vágoda és a Mikve eredetiségében látható napjainkban is, a kiállítási cívis tárgyak beleillenek a környezetbe. A Debreceni Zsidó Hitközség szívesen adott helyt e kiállításnak.
A kiállítást tárlatvezetéssel legközelebb július 14-én tekinthetik meg, akkor China Tibor építész várja az érdeklődőket tárlatvezetés keretében, Balogh László pedig a kiállításhoz kapcsolódóan: Debrecen története az utcanevek tükrében, avagy utcanevek története a város életében - címmel tart előadást.


A múltat idéző kiállítás szeptember 20-ig tekinthető meg nyitvatartási idő alatt, munkanapokon 9 és 16 óra között.
Idézzük fel a múltunkat!

 

 

2022. december 08.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013