Infoblokk
logo logo logo

„Percek tánca” Debrecenben is

Ezzel a címmel Szenes Hanna életéről szóló zenés játékot adtak elő október 7-én, csütörtökön Debrecenben, a Pásti Utcai Orthodox Zsinagógában a tragikus sorsú költő születésének a 100. évfordulója alkalmából. Ez egyben a XXII. Dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Verseny kultúr programja is volt. „Percek tánca” címmel - Szenes Hanna életéről hallhattunk, valamint verseit vidám-szomorú zenés játékkeretben a Sabbathsong Klezmer Band előadásában. Szenes Hanna egyre ismertebb nálunk, ez a műsor is méltó emléket állít a költőnek, a bátor katonának.


A Szenes Hanna naplója és versei alapján született műsor egyedi előadás, különleges zenei feldolgozásokkal. Elhangzott pár Szenes Iván dal is az izraeli dalok mellett. Sabbathsong Klezmer Band együttes tagjai nem csak zenei produkciójukkal jeleskedtek, hanem a műsor színpadra alkalmazásában is művészi fokon vettek részt.
A jól ismert Sabbathsong Klezmer Band újabb oldalát mutatta meg a színházi darabban Garai Róbert színművésszel együtt.
A tragikus élettörténetet a zenei számok hangulata igyekezett feloldani.
A Vers- és Prózamondó verseny résztvevőivel kiegészült nézőknek nagy élményben volt részük, melyet szűnni nem akaró tapssal jutalmaztak. A fal két oldalán lévő roll-up-ok a mindannyiunk számára példát mutató Szenes Hanna életét idézték fel. Nehéz, de élményteli estében volt részünk ebben az autentikus zsinagógában.


Köszönjük a produkció szereplőinek, és a MAZSÖK-nek ezt a lehetőséget!

 

2021. október 19.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013