Infoblokk
logo logo logo

Szezonnyitó koncert a Pásti utcai Ortodox Zsinagóga udvarán

Különleges koncerttel állt közönsége elé a Debreceni Helyőrségi Zenekar Június 28-án vasárnap délután a Debreceni Zsidó Hitközség Pásti utcai Ortodox Zsinagógájának udvarán. Idénynyitó hangversenyt adtak a város közösségének.
A művészeké és a zenei művészeté volt a főszerep hétvégén Debrecenben, melyben a Debreceni Zsidónegyed is részese lehetett a város kultúrájában. A nagyszámú közönséget dr. Puskás István, Debrecen város alpolgármestere köszöntötte. A Zsidó Negyed szakrális terével számos kulturális lehetőséget nyújtott, és a város tervei szerint nyújtani fog a jövőben is. Hallhattunk a hétvégi kulturális programokról, melyeken való részvételre buzdította nézőket.
Szloszjár Balázs dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka a közönség mellett köszöntötte a zenekart is, melynek tagjai az embert próbáló vírusmentesítésben is derekasan kivették részüket. A közönség tapssal köszöntötte zenész-katona barátainkat.
Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke örömét fejezte ki, hogy a közelmúltban végre elkezdődhetett újra a bezártság után a hitélet. Hitéletünket sem tudtuk nyilvánosan megélni, és kulturális rendezvényeink is elmaradtak az ismert okok miatt. A mai nappal a Zsidó Negyedünk megnyílt a kultúra számára is, köszönet ezért a számunkra már ismert és közkedvelt fúvós zenekarnak!

A Pál István őrnagy által vezényelt zenekar számainak többsége ismert volt a közönség számára.
Érdekes volt ezeket katonazenekari feldolgozásban hallani. Új műsorral örvendeztettek meg bennünket, kellemes délutáni kikapcsolódást nyújtva a Zsidó Negyedbe érkező hallgatóságnak.
Az ismert és közkedvelt „láger” zenék is művészi feldolgozások voltak, melyet együtt dúdolt a közönség a zenészek játékával.
Ismert volt Franco Cesarini: A Joyfull Fanfare és Gilbert Tinner: Wingin’it műve is.
Andrew Lloyd Webber szerzeménye is felcsendült: Don’t cry for me Argentina, Ron

Naohiro Iwai: Frank Sinatra sok évtizede ma is hallható világslágereit Péntek Julianna örm., Urbán Dóra ömt. zls., Négyesi Gergő ftörm.,szólójával remekeltek..
Fly me to the moon-t a zenekar szaxofon kvartettjétől csodálhattuk meg, melynek tagja: Péntek Julianna őrm., Urbán Dóra ömt. zls., György Kristóf ömt. ftörm., Kovács Márk ömt. Ftörm. voltak.
Henry Mancini: The Pink Panther – vagyis a Rózsaszín Párduc ismert szám volt mindenki számára, melyet a zenekar rézfúvós együttese adott elő.
Az ír zene világába is eljutottunk Frank Bernaerts: Lord of the dance-n keresztül, melynek hallgatása közben felsejlett Michael Flatley különleges cipői talpának ritmusra történő kopogása is.
A zeneker mindig a zsidósághoz közelálló zenedarabokat is megtanul és játszik hitközségünkön. Zárásként a klezmer zenét élvezhette a közönség, Johan de Meij: Klezmer Classics-a, magyaros motívumokkal tűzdelve, a helykülönlegessége miatt is szívébe zárt a lelkes közönség.

Ezt a rendkívül széles zenei repertoárt a közönség minden szám után vastapssal jutalmazott. A ráadás után szűnni nem akaró ovációval, és állva! Nem csoda, hogy a közelmúltban a Dohány zsinagóga is meghívta ŐKET koncertezni!
Újabb ismétlést már nem tudtunk kisírni a kánikulától is kifáradt együttestől. Pál István őrnagy-karmester „katonásan” zárta be a koncertet, köszönetet mondott a közönségnek az egyáltalán nem lankadó figyelemért.
A katonás fegyelem és a könnyed profi játék ötvözete óriási sikert aratott a több mint 300 kíváncsi debreceninek.
A hitközség és a dandár között rendkívül jó baráti kapcsolat él, mely ezen a délutánon még tovább mélyült.


Visszavárjuk zenész barátainkat!

 

 

2020. október 24.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013