TÁMOP-3.3.9.A-12/2-2012-0052
Debreceni Hitközségi Tanoda - Tanoda programok a Debreceni Zsidó Hitközségnél
A program célja, hogy a tanoda programunkban résztvevő, halmozottan hátrányos helyzetű, felső tagozatos és középiskolás fiatalok, köztük roma fiatalok iskolai lemorzsolódásának csökkentése-megelőzése. A diákok továbbtanulási mutatóinak javítása személyre szabott, diák-központú komplex oktatási-nevelési program megvalósításán keresztül. Már rövidtávon (néhány hónapon belül) szeretnénk elérni, hogy diákok iskolai osztályzatai javuljanak, érezhető módon növekedjen tanulási és általános motivációs szintjük, valamint a program ösztönzően hasson a szakképzettség megszerzésének irányaira.
Elvárásaink, céljaink a diákok tantárgyi fejlődésén túl a diákok általános készség és képesség szintjének javítását, személyiségének fejlesztését és önbizalmuk, öntudatuk, identitásuk erősítését is célozza.