Tu biSvat 5782-ben Debrecenben
Már második éve, hogy a hagyományos nagyváradi, szatmárnémeti hittestvéreinkkel közösen rendezett, faültetéssel egybe kötött megemlékezés a COVID helyzethez igazodva módosult. Idén, a vírushelyzet miatt csak szűk körben került erre sor. Tavaly, a nemzetközi TubiSvat zoom-programba kapcsolódtunk be.
Idén, a Svat 14-i máriv ima után, azaz már Svat 15-én a szabályok betartásával találkoztunk a régi mikve oldalán. Itt már a 3 éves hagyományt őrző fák egy újabb kajszibarack fával szaporodtak. Az ültetésnél előszőr a rangidős Kis András, a közelmúltban születésnapját ünneplő hittestvérünket tiszteltük meg. Shmuel Faigen rabink, Éliás Viktor kántor mellett a többi hittestvérünk segített a fa méltó és szakszerű elhelyezésében. A nőegylet tagjai, és a szabadegyetem „törzsgárda” hallgatói is gyorsan és ügyesen dolgoztak az ültetésben. A -2 C fok nem ideális a faültetésre, de a szimbolikus micve feledtette a hideget. Az ültetés ünnepén (hág hánotéá) igazán a Szentföldön szokás ilyenkor fát ültetni, hiszen ott jobb az időjárás. Az eddig közösen elültetett gyümölcsfák szépen gyarapodnak, jó talajon élnek. Reméljük, az új, ifjú fa is beáll majd termők közé.
A „fizikai” munka után a kellemes kulináris élvezet következett a zsinagóga női részén. Az ízléses gyümölcstálakkal megterített asztalon a távolságtartás mellett forró tea kíséretében Shmuel Faigen rabbink a fa szimbólumával kezdte tanítását, a gyökerek fontosságának meghatározó jelentőségével. A magból a jóság exponenciálisan nőhet ki. Közösen mondtuk el a szokásos brochékat a gyümölcsökre. Az éneklés nem maradt el a rabbi irányításával. A közönségben „profik” is voltak, valamint a kántorunk és a Rachel nőegylet kórusának több tagja. Nem maradt el a „Szól a kakas” sem, mely nélkül nincs program nálunk.
A fa, és termései szimbolikusan az egész délutánt körbe fonták – a Svat hó15. beköszöntésének óráiban. Tu biSvat 15-én a reggeli ima után a kiduson középpontban ismét a gyümölcsök álltak.
A fák a folytonosság szimbólumai, mi újra fát ültetünk a közösségi egységre gondolva romániai hittestvéreinkkel.
Nemes szándékunkat reméljük, hogy meghálálja az Ö…Való, és a természet is.