Infoblokk
logo logo logo

Vidám purimi program Debrecenben

Hitközségünk hagyományőrző, de vidámságot kedvelő közösség. Ez nyilvánult meg 2023. március 12 én a Pásti utcai Ortodox Zsinagóga szakrális terében. Az idegen uralom alól felszabadulásra emlékeztünk, amelyet Eszter könyve örökít meg.
Hittestvéreink mellett szimpatizánsaink is velünk ünnepeltek.
Megila (Eszter könyve) hallgatásának micvája nem merülhet feledésbe napjainkban sem! Volt legalább három időpont, amikor hallhattuk a Megilát. Akinek volt ideje, energiája, ennek a micvának mind a három alkalommal eleget tehetett.
Műsor nélkül Purim Debrecenben nem létezhet. Még a COVID-ban is Zoomban voltunk együtt. A hagyományokhoz híven ünnepi műsor keretében emlékezett a hitközség.
Már amikor érkezett a közönség, Grósz Zsuzsanna zongorán héber és izraeli dallamokat játszott. A ZS-faktor jelenlévő tagjai, valamint a nézők a helyükről énekeltek hozzá. A kivetítőn egész este a korábbi évek fergeteges purimjainak jelmezesei jelentek meg nosztalgiaként.
Purimkor 4 micvát (jótett) kötelességünk megtartani, ezen az esten sikerült teljesíteni a fennmaradt micvákat: „enni, inni, vigadni”.

Horovitz Tamás, a Hitközség elnöke üdvözölte a nagyszámú közönséget.
Puskás István alpolgármester köszöntőjében elmondta: Debrecen kultúrájának elválaszthatatlan része a Pásti utcai Ortodox Zsinagóga. A közelgő ünnephez kötődő lelkesedést és szabadságvágyat állította párhuzamba a Purimmal.
A bevezető programban purim spiel keretében idézte meg Eszter könyvét a Kreisler házaspár. Az alaptörténetet feldolgozva humoros előadás volt. Achasvéros, Eszter és Mordechaj perzsa szőnyegen érkeztek a nézőkhöz. A paraván mögül volt hallható a humoros történet, melyet „korhű” bábok személyesítettek meg. A játék bábszereplőinek a paraván mögött a zárszava úgy hangzott, hogy nyugodtan térnek vissza Perzsiába, mert még él Debrecenben az Adar 14-i Purim története. Már jó hangulatban kezdődött az este, a közönség tapsa és nevetése is jelezte ezt.
Az est főprogramján Tordai Zoltán és zenekara lépett fel sztár vendégként. Az együttes két tagjának, Tordai Zoltán együttes vezetőjének, és Váradi Géza klarinét és szaxofon előadóművésznek munkáját Ezüst Érdemkereszttel ismerték el. A zenekar régi vendégei hitközségünknek. Jiddis és klezmer dallamokkal szórakoztatták a közönséget. Fergeteges műsornak lehetett a tisztelt publikum szem-és fültanúja.
Megtisztelés volt, hogy Grósz Zsuzsanna, Tordai Zoltán felkérésére a jiddis számoknál zongoristaként csatlakozhatott a művészekhez.
A jelmezekbe gyermekek öltöztek be elsősorban. Korábbi években többen hódoltak ennek a szokásnak, és többen mérették meg magukat a jelmezversenyen. Egy közel-keleti jelmezes házaspár illett a perzsa udvarhoz. A csemeték jól érezték magukat a gyermek sarokban, ahol arcfestést és kifestőt is élvezhettek.

Nincs Purim tombola nélkül. Számos ajándék került a szerencsés nyertesekhez. Húzásnál a jelmez verseny nyertes gyermekei segédkeztek.
Reméljük, hogy az ütemes és véget nem érő tapstól a gonosz Hámán is megijedt, és örökre elkerüli hitközségünket.
A késő estébe nyúló program a sütemények kavalkádjának kóstolásával fejeződött be. Kóser konyhánk kitett magáért finomságban és fajtaféleségben egyaránt. A kis csomagokban igazi salchmonesz volt. Természetesen a Hámán füle is terítékre került, süteményként nagyon finom volt ez a „gonosz ember”.
A fehér asztalról lehetett választani bort a „le chajimhoz”, hittestvérek, barátok, ismerősök, alkalmi ismerősök emelték poharukat. A műsor után jól esett a nedű.

Az utóbbi évek leghangulatosabb, legsokoldalúbb Purimját élvezhettük 5783-ban, Adar hó 14-re emlékező napján! A lényeg, hogy aki ott volt, önfeledten szórakozhatott!
Kell ennél több ilyenkor?

 

Tartalomhoz feltöltött képek

2024. április 20.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013