Debreceni zsidóság: régen és ma

Az írásos emlékek szerint 1781-ben az átvonuló, vásárokra igyekvő zsidó kereskedők azzal a kéréssel fordultak a város magisztrátusához, hogy engedje őket a falakon belül letáborozni. A korszellemnek megfelelően a vezetés ezt nem engedte, de ugyanakkor rendelkezésükre bocsátott egy nagy területet a városfal tövében, ahol felverhették sátraikat. Ez a terület a mai Széchenyi-kert, amit korábban sokáig mint Zsidókertet emlegettek. Itt épült fel hamarosan az első szerény imaház és vendégfogadó, és az ott megpihenő vagy oda látogató hívekből nem egészen száz év alatt kinőtt a virágzó debreceni zsidó közösség.

Az 1840-ben elfogadott XXIX. törvénycikk szerint lehetővé vált a zsidók számára is a szabad letelepedés, vándorlás és vállalkozás, függetlenül a helyi hatóságok idegenkedésétől vagy ellenállásától. Debrecenben is ez volt a helyzet: a magisztrátust kötötte az országgyűlés döntése, vagyis nem gördíthetett tovább akadályokat a zsidók letelepedése elé, de jellemző volt, hogy a különböző városi testületek és szövetségek megnehezítették a zsidók dolgát, amennyire csak módjukban állt.

Így a zsidóknak fizetniük kellett azokért az amúgy ingyenesen igénybe vehető városi szolgáltatásokért is, mint például a közvilágítás vagy a csatorna használata, és a városban működő céhek sem vették fel tagjaik közé a zsidó mestereket. Ez a hozzáállás nem riasztotta el a zsidókat, és egyre többen döntöttek úgy, hogy a környező településekről – Hajdúhadház, Hajdúsámson, Hajdúböszörmény – beköltöznek a városba, és itt próbálnak szerencsét. Ennek is köszönhető, hogy 1842-ben temető létesítésére kértek – és hosszas huzavona után kaptak is – engedélyt, majd ezzel párhuzamosan 1844-re megalakult a temetőt működtető Szentegylet is, ami megalakulása óta folyamatosan, szünet nélkül látja el feladatát a mai napig.

Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc során számos debreceni zsidó férfi vonult be Klapka György nemzetőrcsapatába, és harcolta végig hősiesen a csatákat. Az 1849-es forradalmi nemzetgyűlés megszavazta a zsidók teljes politikai emancipációját, de ez az intézkedés csak nagyon rövid ideig volt hatályban, mert a szabadságharc leverése után ezt is visszavonták.

1852-től császári utasításra kötelező volt megengedni a zsidóknak az ingatlantulajdon szerzését a városokban, majd egy évre rá szintén császári utasításra a magyar törvények helyett az ország teljes területén az osztrák jogrend lépett érvénybe, ez pedig véglegesen kimondta, hogy vallásbeli különbözőség nem befolyásolhat magánjogi kérdést. Ettől kezdve ugrásszerűen nőtt a város zsidó ingatlantulajdonosainak a száma, és a századfordulóra sokezres, virágzó közösség jött létre.

Az első világháború végéig tartó aranykor alatt három nagy zsinagóga épült – ebből kettő ma is látogatható, a harmadik, az impozáns, Deák Ferenc utcai status quo templom a világháborúban súlyosan megsérült, majd 1962-ben le is bontották – a közösség különböző vallási irányzatainak kiszolgálására. Kóser vágó, rituális fürdők, pékség, pászkasütő üzem és még számos más vállalkozás létesült a mai Hatvan utca közelében. Nemcsak a gazdasági élet és a hitélet kiszolgáló intézményei fejlődtek, hanem a kultúra és az oktatás is. 1856-tól elemi iskola működött, és néhány évtizeden belül számos egyéb intézményben oktatták a zsidó fiatalokat vallási és világi ismeretekre.
Az első világháború, és különösen az azt követő időszak számos problémát szült a debreceni zsidó közösségnek, de igyekeztek a körülmények adta lehetőségekkel a lehető legjobban élni. Működött status quo és orthodox elemi iskola, és ebben az időszakban indult meg az oktatás a zsidó gimnáziumban, valamint a lányok számára is lehetővé vált a tanulás a polgári iskolában.

A harmincas években egyre erőteljesebb antiszemitizmus, majd a nyíltan zsidóellenes intézkedések a debreceni zsidók számára is megnehezítették a mindennapokat. A háború kitörésével, majd előrehaladásával párhuzamosan csökkentek a jogaik és lehetőségeik, és ezekhez a lehetőségekhez igyekeztek alkalmazkodni. A németek bevonulása után nem sokkal megépült a két gettó is a mai Hatvan utca két oldalán, majd mindössze három hónap után, június 24-én elindult az első vonat Németország felé…
A debreceni és környékbeli zsidók közül több mint hatezren estek a második világháború áldozatául. Az 1941-ben rögzített 11 500 zsidó közül 1949-re a hivatalos adatok szerint 3000 maradt Debrecenben. A hazatérő túlélők egy része kivándorolt Izraelbe vagy az Egyesült Államokba, sokan pedig rövid idő múlva Budapestre költöztek. S bár a vidék megmaradt zsidó lakossága beköltözött, a városban maradtak száma nem volt elég ahhoz, hogy a korábban működő intézmények megfelelő intenzitással működjenek.
A mai debreceni zsidó közösség számában kevesebb mint egy tizede a háború előttinek. A hitközség tagjai azonban lelkesen és rendületlenül őrzik hagyományaikat amellett, hogy a kor szellemének megfelelve nyitottan és fejlődésre készen néznek a jövőbe.

Ma már nem minden építmény és intézmény tölti be ugyanazt a szerepet, amit a háború előtt. Ez egyrészt magyarázható a hívek számának csökkenésével vagy az igények és lehetőségek megváltozásával, de ugyanakkor ez lehetőséget teremt számunkra, hogy új funkciókkal ruházzuk fel a régi korok vívmányait.
Így fordulhat elő, hogy az orthodox templom ma rendezvényközpont, közösségi tér és oktatási helyszín is lehet egyben, ahol betekintést nyerhetnek a hajdúsági és a debreceni zsidóság életébe. Konferenciák és közösségi események megrendezésére éppúgy alkalmas, mint sajátos történelemórák megtartására. A kiállított tárgyi emlékek és a folyamatosan bővülő elérhető tudásbázis a Zarándokút-program kihagyhatatlan alapelemévé teszi a Pásti utcai zsinagógát.

A zsinagóga melletti tradicionális vágoda sem tölti be többé hagyományos szerepét, viszont érdekes színteret teremt képzőművészek bemutatkozó kiállításaihoz. A téli imaház alatti egykori rituális fürdő pedig hamarosan a kóser bor készítésének bemutatására és kóstolására ad lehetőséget, egyedülálló környezetben.
A Zarándokút projekt egyik fontos eleme, hogy igény szerint az idelátogatók számára szálláslehetőséget biztosítson a program. Ennek feltételeit a Debreceni Zsidó Hitközség százéves székházának felújított, modern tetőterében teremtette meg a közösség, ahol egyéni, csoportos és mozgáskorlátozottak számára is megfelelő elhelyezést tud biztosítani.

Minden látnivaló és helyszín megközelíthető fogyatékkal élő látogatóink számára is.

Az állandó programokról, az időszakos kiállításokról és a szálláslehetőségekről a helyszínen, valamint a kiadványban feltüntetett elérhetőségeken tudnak tájékozódni.