Infoblokk
logo logo logo

Család-OK koncert oklevélátadó

A Kormány 2018-at a családok évének nyilvánította. A Debreceni Kör Dáma Egyesület által szervezett Család-OK koncert keretében január 14-én a Rachel Nőegylet „Zs- Faktor” kórusa adott nagysikerű műsort a Pásti utcai Zsinagógában.


Az országos koncert oklevélátadó ünnepségét a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központjában, március 8-án tartották, ahol megjelent Dr. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, Dr. Széles Diána, Debrecen alpolgármestere, Porkoláb Gyöngyi, a Kör Dáma Egyesület elnöke. Porkoláb Gyöngyi kiemelte: a program olyan értékeket emelt a középpontba, amelyek összekötnek szűkebb és tágabb közösségeket, felmutatják, erősítik, átörökítik a helyi kulturális értékeket éppúgy, mint a családban rejlő erőt. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Debreceni Zsidó Hitközség milyen sikerrel és aktivitással kapcsolódott ehhez a kezdeményezéshez. Széles Diána jelezte: Debrecenben egész évben számos családot, közösséget érintő, “megmozgató” programot tervez a város.


A hitközség képviseletében jelen volt Horovitz Tamás elnök, Kreislerné dr. Grósz Zsuzsanna alelnök, Hidasi Katalin, a Rachel Nőegylet elnöke. Az elismerő oklevelet Hidasi Katalin és Kreislerné dr. Grósz Zsuzsanna vette át ezen a családias hangulatú Család-OK koncertjét értékelő rendezvényen.

 

Tartalomhoz feltöltött képek

2024. április 19.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013