Infoblokk
logo logo logo

„Debrecentől a Csodarabbikig”

Szemeszter záró előadás a Debreceni Zsidó Szabadegyetemen

Hála az Ö…Valónak, hogy élőben, június 13-án ismét találkozhattunk előszőr a Pásti utcai Ortodox Zsinagógában
Június 13-án folytatódott a szemesztert záró előadás sorozata a Szabadegyetemnek.
„Debrecentől a Csodarabbikig” Heller Zsolt, esszéista, folkesztéta tartott előadást az ismét nagyszámú közönségnek.

Debrecen első zsinagógájának történetérőr, és a városunkhoz közel lévő kegyhelyekről hallhattunk. A kállói Reb Aizik Taubról, Moses Teitelbaumhoz kapcsoló történetek is előkerültek. Az olaszliszkai, a büdszentmihályi jesivák rabbijai meghatározók voltak. A közelmúltban felavatott berettyóújfalui zsinagóga rabbija, Chatam Szófernél tanult. Ő Amram Blum volt, az életéről is hallhattunk. A keresztények és zsidók vidéki életének nagyszerű, példaértékű összefonódásáról is bepillantást kaptunk. Bodrogkeresztúron élő Laci bácsi, és a mádi Barna bácsival készült filmeket élvezettel néztük. Élvezettel és tisztelettel beszéltek az általuk gondozott zsinagógákról.

A záró két élő előadás elsősorban a zsidóság múltjáról adott áttekintést, a jelen és a jövő előrevetítésével. A hallgatók kérték ennek az irányvonalnak a folytatását. Erre ősszel kerül majd sor a Szabadegyetemünkön!

 

2024. április 19.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013