Infoblokk
logo logo logo

I. Izraeli Filmnapok Debrecenben

Díjnyertes izraeli filmek az Apolló Moziban

Március 19-én 17:30-kor a hivatalos megnyitóbeszédekkel vette kezdetét Debrecenben az Apolló Moziban a Debrecen Város önkormányzata, Izrael állam budapesti nagykövetsége és a Debreceni Zsidó Hitközség által közösen szervezett négy napos program, az I. Izraeli Filmnapok.
A filmek válogatásánál fontos szempont volt, hogy olyan, nemzetközi elismerésekben részesült kiváló izraeli filmalkotások kerüljenek vetítésre, melyek megmutatják a mai Izrael sokszínűségét, problémáit és sajátosságait a hírekben hallható sztereotípiákon túl. A filmeken keresztül bepillantást nyerhetünk Izrael mindennapi életébe, kultúrájába, történelmébe.


A fogadással egybekötött programot Dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg, aki kihangsúlyozta a Magyarország és Izrael közötti kulturális kapcsolatok fontosságát, hiszen – mint mondta - a kultúra segítségével tudjuk közelebb hozni a két nemzetet egymáshoz.
Beszédében kitért arra is, hogy Debrecen Város Önkormányzata elkötelezett a helyi zsidó közösség támogatása iránt, melynek szellemében reméli, hogy a helyi zsidó közösséggel karöltve hagyományt teremtenek ezzel a programmal.


A megnyitón Izrael Állam budapesti nagykövetségét Hagay Mei-Zahav misszióvezető-helyettes képviselte, aki nagy örömmel vett részt az eseményen. Mei-Zahav úr szerint az izraeli filmipar tükröt tart az izraeli társadalom elé és azt a maga komplexitásában, sajátos problémáit mutatja be a közönségnek. Kifejtette, hogy a nagykövetség egyik legfőbb célja az, hogy összehozza az embereket a mindennapok során, és ehhez a filmek remek apropót biztosítanak.
Köszönetet mondott a szervezőknek, majd hozzátette, hogy jövőre is nagy örömmel jön el a II. Izraeli Filmnapokra.


Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség Elnöke beszédében kiemelte, hogy milyen fontos a kultúra, a hagyományteremtés, az összefogás, a közös együttműködés. Ezeket szem előtt tartva válhatott valóra az az álom, hogy Budapest után Debrecenben, az ország második legnagyobb városában is megrendezésre kerüljön az Izraeli Filmnapok. Ez a program nemcsak a helyi zsidó közösség számára jelent értékes kikapcsolódást, hanem mindenki által megismerhetővé válik az izraeli és a zsidó kultúra néhány szelete.


Végezetül Breuer Péter beszélt arról, hogy a II. Világháború után hogyan fonódott össze az új Izrael állam és a filmipar megszületése a magyarországi zsidó származású honfitársakkal, akik többek között az izraeli filmgyártást is felvirágoztatták. Megemlékezett Kishont Ferencről, akinek művein generációk nőttek fel, de említette Rónai András legendás Ficsúrját is a Valahol Európában című filmből. Ezek a magyarok szívüket, lelküket, kultúrájukat beletették alkotásaikba, s ettől is válhatott olyan sokszínűvé az izraeli filmipar.


A megnyitó után a Válólevél című filmet láthatta a szép számmal összegyűlt érdeklődő közönség.
A többi alkotás péntektől vasárnapig délutánonként, a Deésy Alfréd-teremben tekinthető meg az Apolló Moziban. A filmek eredeti nyelven, magyar felirattal kerülnek vetítésre.

 

A hétvége részletes programja:


Március 20. péntek
16:15 - JANA BARÁTAI (90 perc, 1999)
18:15 - SZALLAH SHABATI (110 perc, 1964)


Március 21. szombat
16:00 - A HÁZASSÁGKÖZVETÍTŐ (113 perc, 2010)
18:15 - RESTAURÁLÁS (103 perc, 2011)


Március 22. vasárnap
16:00 - LÁBJEGYZET (105 perc, 2011)
18:15 - A ZÖLD HERCEG (95 perc, 2014)

 

Tartalomhoz feltöltött képek

2024. április 18.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013