I. Világháborús konferencia, emléktábla és emlékhely avatás Debrecenben

A zsidóság szerepe az I. Világháború során és az azt követő időszakban a magyar történelemben

Az eseménysorozatra 2015. január 25-én került sor a Debreceni Zsidó Hitközségnél. A díszvendégek között köszöntötték dr. Barcsa Lajos, debrecen Megyei Jogú Város alpolgármesterét, Majoros László nyugalmazott mérnökezredest, Zoltai Gusztáv miniszteri főtanácsost, Drót László alezredest, az Mh.5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettesét és Bereczki Lajos a Baptista Teológiai Akadémia rektorhelyettesét.

Az egész napos program „A zsidóság szerepe az I. világháború során és az azt követő időszakban a magyar történelemben” című konferenciával kezdődött. A megnyitón Horovitz Tamás (DZSH elnök) köszöntötte a résztvevőket. Örömének adott hangot, hogy a DZSH életében egyre nagyobb teret hódítanak az oktatást és nevelést célzó programok. Kiemelte a Debreceni Zsidó Szabadegyetem népszerűségét, melyet egyre nagyobb érdeklődés kísér.

Ezt követően színvonalas előadások hangzottak el dr. Feuermann László (DZSH elnökhelyettes), Czingel Szilvia (Centropa Magyarország néprajzkutató), dr. Zima András (adjunktus, OR-ZSE) és Fekete András (főhadnagy, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Gimnázium oktató állományának parancsnoka) tolmácsolásában.

A program 14,00 órakor folytatódott az első világháborúban hősi halált halt debreceni zsidók emléktáblájának avatásával. Az eredeti emléktáblákat az 1920-as években márványból állíttatta a hitközség akkori vezetése. Ezek az idők folyamán olyannyira megrongálódtak, eltörtek, elkoptak, hogy a hősök emlékéhez méltatlan állapotba kerültek. Az első világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásának köszönhetően az eredeti méretekben, formában és az eredeti szövegezést hűen tükröző gránittáblák kerültek felavatásra.

Az avatás kezdetén elhangzott a Himnusz, majd ünnepi beszédek következtek. dr. Barcsa Lajos (DMJV alpolgármestere) kihangsúlyozta, hogy „Az első világháború folyamán számos zsidó katona harcolt az oldalunkon és szolgálta a hazát példát mutatva ezáltal minden ember számára. Nagyon fontos emiatt, hogy emléket állítsunk ezeknek a hősi halottak emlékére.”

Drót László alezredes (Mh.5. Bocskai István Lövészdandár) szintén méltatta a zsidó származású honvédek bátorságát, küzdeni akarását és elkötelezettségét a haza iránt.

(Horovitz Tamás – DZSH elnök beszédét tudósításunk végén, teljes terjedelmében közöljük.)

A beszédek elhangzását követően került sor a táblák leleplezésére, majd az „Il Silenzio” kíséretében a jelenlévők elhelyezték az emlékezés kavicsait a hősök tiszteletére.

Az avatóünnepségen közreműködött az Mh. 5. Bocskai István Lövészdandár Helyőrségi Zenekara.

Ezután került sor az emlékhely és oktató kabinet ünnepélyes átadására, illetve „A zsidóság szerepe az I. világháború során és az azt követő időszakban a magyar történelemben” című tárlat megnyitására. Az emlékhely azon túlmenően, hogy emléket állít az első világháború történéseinek, egy olyan oktató és nevelő funkciót is betölt, amelynek keretében a Debreceni Önkormányzat, a DZSH és a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola együttműködésében, a város középiskolásainak szerveznek a témához kapcsolódó rendhagyó történelemórákat.

A program ezt követően „Zsidó művészet a két világháború között” című irodalmi beszélgetéssel folytatódott Áfra János költő, Potyók Tamás költő, műkritikus és Szénási Miklós költő, újságíró közreműködésével. A beszélgetést Heller Zsolt folkesztéta vezette.

A lelki és szellemi táplálékban bővelkedő napot a közösen eltöltött sóletvacsora koronázta meg.

*****

Horovitz Tamás – DZSH elnök ünnepi beszéde:

Tisztelt Alpolgármester Úr!

Tisztelt Főtanácsos Úr!

Tisztelt Alezredes Úr!

Hölgyeim és Uraim!

Kedves Vendégeink!

Köszöntöm Önöket az emlékezés óráiban. Emlékezni jöttünk ma ide azokra a debreceni hittestvéreinkre, akik a legdrágábbat adták hazájukért, az életüket.

Az első világháború előtti időkben a zsidóság békében élt Debrecenben, teljes harmóniában a város más felekezetű lakosaival. Életüket, munkájukat társadalmi elismerés, megbecsülés és gazdasági sikerek kísérték. Szerették és művelték a magyar kultúrát. Debrecent otthonuknak, Magyarországot hazájuknak tekintették.  Áthatotta őket a haza iránti odaadás és végtelen szeretet.

Hadd idézzem itt Kuti Zsigmondot, a debreceni izraelita elemi iskola igazgatója, aki 1908-ban így fogalmazott: „A zsidó iskola, legyen Ung megye Beszkid hágójánál, Árva megye Maguráján, Zólyom vagy Túróc megye Krivánján, mindig és mindenütt a magyarság, a nemzeti eszme védőbástyája és mentsvára.”

Ennek a harmonikus, idilli képnek vetett véget az első világháború kitörése 1914-ben. Nehéz, szenvedésekkel, gyásszal és fájdalommal átitatott idők következtek a közösség életében. A férfiak hadba vonultak, az itthon maradottakra a nélkülözés és keserűség várt. A hitközség tagjai közül hadbavonultak létszámáról pontos adataink nincsenek, de megközelítőleg 500 főre tehető, akik közül a szerb, orosz, román és olasz hadszíntereken 158 fő hősi halált halt. További 100 fő már a háborút követően, családja körében vesztette életét a harcmezőkön szerzett sérülések, betegségek következtében.

Hittestvéreink hősiesen, példamutató bátorsággal álltak helyt, erről József főherceg 1915. január 15-én írt sorai tanúskodnak:  „Igen sok alkalmam volt a zsidó hitvallású katonákat megfigyelnem és nem láttam különbséget köztük és más katonáim között; hősiességük, bámulatos elszántságuk minden dicséreten felül áll. Magyar fiúk közt, mint igaz magyarok, vállvetve küzdöttek a vérengző szerbek és a hatalmas orosz ellen, a dicsőségben egyenlő részük van hős bajtársaikkal.”

A háborúban nem volt különbség ember és ember között, zsidó és nem zsidó között, csak katonák voltak, akik tették a kötelességüket és utolsó leheletükig küzdöttek, s ha a sors úgy hozta, életüket áldozták a haza oltárán.

Családfők, fivérek, férjek, fiúk, akik tele voltak tervekkel, álmokkal. Életerős férfiak, éppen csak felnőtté serdült ifjak, kiknek életét derékba törte a világháború rettenetes kataklizmája, mely súlyos véráldozatot kívánt az egész magyarságtól.

Tisztelt Emlékezők!

Az avatásra váró emléktáblákon 158 név szerepel. Hadd emeljem ki közülük dr. Háy Miklós ügyvédjelöltet, aki a 61. gyalogezred tartalékos hadnagyaként esett el 1914. október 21-én Boszniában, a Podromanján vívott csatában. Előtte tíz nappal így írt szeretteinek: „…Hatalmas tűz lobog bennem, a hazaszeretet ki nem alvó tüze. S míg engem e tűz hevít, ne aggódjatok értem kedves szüleim, mert addig a jó Isten tart pártfogása alatt.”  Halálát követően szülei hazahozatták és a Monostorpályi úti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Hölgyeim és Uraim!

Hajtsunk most fejet dr. Háy Miklós előtt, a 158 debreceni hittestvérünk előtt, s helyezzük el az emlékezés kavicsait a hősi halált halt áldozatok tiszteletére.

Köszönöm figyelmüket!

Tartalomhoz feltöltött képek