Infoblokk
logo logo logo

Ismét kitártuk kapuinkat a Múzeumok éjszakáján június 24-én

Az ország legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvényét, a Múzeumok Éjszakáját, június 24-én rendezték – Magyarországon immár huszonegyedik alkalommal.
Évek óta csatlakozik a Debreceni Zsidó Hitközség a Múzeumok Éjszakája országos rendezvényének helyi programjához. Idén is megmutatkozott aktív közösségünk nyíltsága.
Tavaly, a Pásti utcai zsinagógában a Tóra állt a középpontban, idén a Bajcsy-Zsilinszky utcai székházban egy hitközség vallási vezetői, tanítói, rabbijai világába tekinthettek be az érdeklődők.


Az esti program a Rachel Nőegylet Zs-Faktor kórusa bemutatójával kezdődött az emelet kultúrteremben. Zongorán kísérte a vegyes kórust Kreislerné Dr. Grósz Zsuzsanna, a Debreceni Zsidó Hitközség alelnöke. Olyan dallamok hangzottak fel, melyek ismertek, fülbemászóak, lehetett együtt énekelni a kórussal.
A zenei programban jidis, izraeli és magyar dalok kerültek bemutatásra – mindhárom nyelven. Az előadás elején az alelnök ismertette az elhangzó darabokat, azok eredetét, tartalmát, rendeltetését. A hálás közönség vastapssal jutalmazta az egy órás zenei produkciót.


Dudi Winkler, izraeli rabbi 4 gyermekével is a vendégünk volt ezen az esten. A tervezett programon kívül. Dudi izraeli dalokat adott elő hagyományos zongorán, Grósz Zsuzsa pedig együtt játszott vele elektromos zongorán, Dudi fia énekelt hozzá. A négykezesektől számos héber dallamot is hallhattunk.
A zenei program közben, de inkább utána a közönség „megszállta” a rabbi szobát. Ez az autentikus helyiség élő szobája volt közelmúltban a rabbijainknak. Lehetett látni a rabbi könyves szekrényét, mely a napi tanulás alapját adta. Korabeli rabbik és hitközségi elnökök fotói utaltak a múltra. A szobában megtekinthették a valláshoz tartozó ruhákat és az imádkozáshoz nélkülözhetetlen kellékeket is. A középen lévő köralakú asztal a szombat „beálltát” és „kimenetelét” mutatta be rituális tárgyaival. Kreisler Gábor igyekezett bevezetni a rabbik világába az érdeklődőket. A falon a kivetítőn a múlt, főleg az egykor Deák Ferenc utcai zsinagóga elevenedett meg folyamatosan. A táblagépeken a gyermekek a zsidó történelemmel ismerkedhettek meg.
A kóser konyhánk is remekelt, a klasszikus zsidó sütemény, a flódni mutatkozott be mindenki számára elérhetően.


Heller Zsolt folkesztéta, a Debreceni Zsidó Kulturális és Tudományos Kutatóintézet vezetője frappánsan készítette elő Debreceni Zsidó Hitközség ezen esti programját.
Éjfél után is érkeztek vendégek - nagy örömünkre. Nekik már ugyan nem jutott flódni, de vigaszdíjként kóser pálinkát kóstolhattak.
Feltöltődve és nagyon megelégedve indult haza a megilletődött közönség.


A Sabbaton aktuális heti újságot is vihették magukkal útravalóként.
Ezen az esten a zsidó múlt örökségeit tettük közkinccsé. Örültünk, hogy a rabbik áldásos munkájáról, vallásunkból, kultúránkból bepillantást adhattunk az érdeklődőknek!
Jövőre Veletek ugyanitt!

Kreisler Gábor

 

Fotó: Miskolczi János

 

 

Tartalomhoz feltöltött képek

2024. október 07.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013