Infoblokk
logo logo logo

Múlt, jelen és a jövő a Szabadegyetemünkön

Zsidó Szabadegyetemünk 7. évfolyamát folytattuk az ”őszi” nagy ünnepeink végeztével. 2019. november 3-án (Chesván 5.) az emberiség múltja mellett jelenének és jövőjének kérdései jelentek meg: a Mesterséges intelligencia, robotika és a zsidó jog” előadáson.

Számunkra ismert és kedvelt előadót, Dr. Balázs Gábort, az OR-ZSE egyetemi docensét, általános rektor helyettesét hívtuk meg erre az izgalmas témakörből való ismeret bővítésére.
Szerettünk volna egy maradandót és előre mutatót is alkotni, ezért kezdtük programunkat faültetéssel. Dr. Papp László, a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjének igazgatója, szabadegyetemünk törzstagja által adományozott libanoni cédrust ültettük el közösen. Helye a Szabadegyetemünk, székházunk udvara volt.
Mielőtt a földbe került volna a kis facsemete a tanösvény mellett, Dr. Papp László elmondta, hogy azért libanoni cédrust választott, mert ez a zsidó-keresztény hitvilágban szereplő fák közül az egyik legnevezetesebb, összekapcsolhatja a zsidó és a keresztény vallásokat és akár 2 000 évig is él. – Ez illik a Szabadegyetemünk eszmeiségéhez, legyen ez a szeretet, a béke és a bölcsesség fája.
A hűvös, esős időben faültetés után és az előadás előtt jól esett a meleg tea, a kávé, az azokat kiegészítő süteményekkel az összeszokott hallgatóságnak.
Mesterséges intelligencia, robotika már benne él a napi életünkben manapság. Az előadáson viszonylag új volt számunkra a zsidó joggal, filozófiával való kapcsolat. A kultúrtermünkben összegyűlt nagyszámú hallgatóság belecsöppent a számítógépes algoritmusok és a Turing gépek világába. A modern tudomány zsidó joggal, filozófiával való kapcsolata áthatotta az előadást. Élveztük a modern tudományhoz kapcsolódó, érthető stílusú előadást, melyet a gyakorlott oktatóhoz illően diákkal is színesítette a tanár úr.
Egy nagyon komoly, napjainkban is aktuális probléma került elő, a 10 nagykorú férfi (minjan) zsinagógában való jelenléte a hitéletben. A Tóra szabályait betartó robot a zsinagógában vajon teljes jogú minjan tag? Elöregedő hitközségeken segíthetne robot!? Milyen jogok fogják a robotot megilletni – ez a kérdés is felmerült. Az előadó általi konklúzió:
A Tóra alapján megválaszolhatóak a mesterséges intelligencia kapcsán felvetődő kérdések.
A világ első robotjáról, a prágai Gólemről is hallhattunk, aki nem egy egyszerű agyag figura volt.
Már egy napjaink élő problémája is előkerült: egy taxi cég által üzemeltetett önvezető autó tavaly elütött egy biciklist. Rögtön felvetődött a kérdés, ki a felelős? A válasz sokesélyes.
A mesterséges intelligencia, robotika az utóbbi 50 évben jelent meg, a több ezer éves zsidó hagyomány, a Tóra és a Talmud az ezek által felvetett kérdésekre mégis képesek válaszokat adni. – A Tóra forrása ugyanis a mindent tudó és mindenható Isten. A Tóra ráadásul örök érvényű, vagyis jelenleg és a jövőben is releváns. A Tórában akár a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre is választ kaphatunk.

A nagy ismeretanyaggal, vallási és tudományos ismerettel rendelkező Balázs tanár úr kellemes délutánt szerzett számunkra. Vallástól függetlenül nagyon érdekes információkat kaptunk, a jogászoknak is csemege volt.
A felmerült kérdések megválaszolása után szellemileg feltöltődve mentünk át imádkozni az előadásról nyíregyházi hittestvéreinkkel együtt. Nem kellett várnunk a robotra!


A hallgatók várják az újabb előadást, amelynek témája: az antiszemitizmus – 2019. december 8-án.

 

2024. április 19.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013