Infoblokk
logo logo logo

Múzeumok éjszakája a Debreceni Zsidó Hitközségen

Idén először a Debreceni Zsidó Hitközég is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája programjaihoz, a közösségünk nyíltsága ismét megmutatkozott az érdeklődők számára.
A szombat (sabesz)” kimenetele” után 22 óra előtt nyílt meg a kapu a Pásti utcai Zsidó Negyedben. A nagyszámú, több száz főt meghaladó közönség már türelmetlenül várta a nyitás pillanatát.
Az ortodox zsinagóga földszintjén szintjén az 1800-as években kiadott talmudokkal, imakönyvekkel és Sulchan Aruch könyvritkaságokkal várták rendezők és szervezők a lakosságot. A zsinagóga karzati részén a zsidó vallás tárgyi kultúrájával, valamint a zsinagóga felújítása során talált ritkaságokkal ismerkedhettek a vendégek. A debreceni kortárs művészek zsidó képzőművészeti alkotásai is kiállításra kerültek az udvaron, valamint Torok Sándor képzőművész hagyatéka is megtekinthető volt.
Az est különlegessége, hogy óránkénti idegenvezetés is történt, ahol a zsidó hitvilág, a kóserság, a mikve érdekességei mellett a látogatók betekintést nyerhettek egy napi rendszerességgel működő Beth Hamidrás (kis zsinagóga) világába is. Bepillanthattak a zsidó időbe és a zsidó térbe a hitközség aktív jelenét megtapasztalva. Baráti beszélgetések, anekdoták tették személyessé az éjszakát. A kor hangulatába való beilleszkedést a korabeli zsidóság életét idéző filmfelvételek, klezmer és izraeli zeneszámok segítették.
A Zsidó Negyed, a Pásti utca 4. szám alatt szívesen várja a látogatókat munkanapokon 8 és 16 óra között.

 

Tartalomhoz feltöltött képek

2024. április 18.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013