Infoblokk
logo logo logo

Ünnepi zongorakoncert

Debreceni Zsidó Kulturális és Tudományos Kutatóintézet, valamint a Debreceni Zsidó Hitközség Pásti Utcai Orthodox Zsinagógájában zongora estet rendezett november 24-én.
Az előadó: Prof. Dr. Duffek Mihály az ”Út a lélekhez” címet adta estjének. A hanuka ünnepe előtti műsor a lelkünkhöz szólt, megérintett bennünket.
Heller Zsolt, az intézet operatív igazgatója nyitotta meg az estet, majd átadta a szót Kreislerné dr. Grósz Zsuzsannának, a DZSH alelnökének. Meleg szavakkal köszöntötte a megjelenteket és természetesen a professzort, akinek az ismertsége, zongorajátéka, biztosíték volt arra, hogy patinás estének lehetünk tanúi.
A művész úr a zeneirodalom és zongorára írt művek kiválóságait szólaltatta meg a Bősendorfer hangszeren.
Kiváló pedagógusként ismertette a szerzők munkásságát, és az előadandó műveket a nagyszámú, zsinagógát megtöltő közönségnek. Minden darab után viharos tapssal jutalmazta közönség a játékát. A végén a szűnni nem akaró ütemes tapsot a művész egy Kodály ráadásművel köszönte meg. A prelüdök, noktürnök kavalkádja, illetve azok magyarázata emlékeztetett bennünket a sok évtizeddel ezelőtti, Leonard Bernstein és zenekara játékára, illetve azok ismertetésére.
Ezzel a hanukai sikeres esttel kezdődött az éves zenés programok sorozata.
Zárásként az alelnök asszony az elkövetkező hanukai és adventi lángok gyújtásához kívánt jó egészséget, sok örömet és boldogságot, megelőlegezve egyrészt azt, hogy a gyertyalángok világosságot, fényt hoznak a lelkünkben is, másrészt a jelenlévő közönség lelkesedése előrevetíti a folytatást!

 

 

 

2024. április 19.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013