Nagykálló

Az egykori szabolcsi megyeszékhelyen századokkal korábban már éltek zsidók. Azonban a község elleni sorozatos támadások miatt nagy volt az elvándorlás, bár utóbb mindig visszatértek. A XVIII. századra már szervezett hitközség volt a településen, erről írásos bizonyítékok is tanúskodnak.

1781-ben Taub Izsákot, héber nevén Eizik Taubot választották a vármegye főrabbijává. A magyarországi haszid közösség alapítója már életében legenda volt, az egyik leghíresebb cadik – igaz ember. Tanácsért, útmutatásért és áldásért messziről érkeztek hozzá.

Spanyol ősei az inkvizíció elől menekülve az észak-magyarországi Szerencsen telepedtek le.

A későbbi rabbi Nikolsburgban tanult az ottani jesívában, majd hazatérve Nagykállóban vállalt házitanítói állást. A nyugodt községben a munka mellett nem volt más szórakozása, mint a Biblia és a természet, gyakran találták meg a hívek a mezőn, a juhászok és a pásztorok társaságában. A világhírű zsidó népdal, a Szól a kakas is itt született, a rabbi ezt egy pásztortól tanulta, majd saját szövegével egészítette ki. Nemsokára az egész haszid közösség ezt énekelte, és elterjedt nemcsak az országban, hanem mindenhol, ahol a haszid közösség tagjai megfordultak.

1821-ben, 70 éves korában hunyt el Nagykállóban.

A csodarabbi halálának évfordulója, ádár hó 7. a világ haszidjai számára jelentős nap, ilyenkor tömegesen keresik fel a sírhelyet.

Ma Nagykállóban két temető őrzi az egykor virágzó közösség emlékét. A csodarabbi, Taub Izsák ohelje – így nevezik a sátorszerű, épített sírboltot – körül néhány romos, elsüllyedt sírkő emlékeztet a rabbi szefárd örökségére. Sírkövének feliratát a rabbi előre megírta: Itt nyugszik rebbe Eizik, Nagykálló szent községének rabbija. A másik, ma is működő temetőben nyugszik Menachem Brody, akinek jesívája a múlt század elején Európa-szerte híres volt.

A rabbi tisztelőin kívül a művészetek rajongói számára is tartogat érdekességet Nagykálló, hiszen a magyar Chagall-ként emlegetett Ámos Imre is kállói születésű, és számos híres alkotása készült itt. Az 1944-ben munkaszolgálatban elhunyt festő műveinek jelentős részét a haszidok életéből kiragadott pillanatok és általában a zsidó vallás mindennapjai ihlették.

A temetőket előzetes egyeztetés után lehet felkeresni.